Hírek
2012. Február 23. 14:21, csütörtök |
Sport
Forrás: Nemzeti Sport Online / MTI
Vívás: lemondott Kulcsár Győző, a párbajtőrözők kapitánya

Lemondott a párbajtőrözők szövetségi kapitányi tisztségéről Kulcsár Győző.
A négyszeres olimpiai bajnok szakvezető, a Nemzet Sportolója a hétvégi Westend női párbajtőr Grand Prix felvezető sajtótájékoztatóján olvasta fel a sportági szövetség (MVSZ) elnökének, Erős Jánosnak címzett levelét, amelyben indokként azt jelölte meg, hogy az MVSZ nem jelölte őt MOB-tagnak, ezt pedig méltánytalannak tartja.
Füleky András, a szövetség ügyvezető igazgatója – akit érzékelhetően meglepett a bejelentés – arról számolt be, hogy az elnökség pénteken döntött a jelöltekről. A vezetőség úgy határozott, hogy a korábban a szövetség által delegált három tagtól, Kovács Tamástól, Kulcsár Krisztiántól és Füleky Andrástól nem vonja meg a bizalmat, további két helyre pedig – amelyre a MOB alapszabály-módosítása alapján nyílik lehetőség – a három „jelentkezőből” titkos szavazással Gémesi Györgyöt és Nagy Tímeát jelölte. A harmadik Kulcsár Győző volt.
Kulcsár Győző eddig a Nemzet Sportolóinak delegáltjaként volt MOB-tag, így ezután is lehetne, ha jelölnék, de amint azt leszögezte, hiába gondolnak rá máshonnan, nem fogja elfogadni a felkérést.
„Úgy érzem, nekem ez a jelölés a vívósportban jár, de lehet, hogy rosszul gondolom” – reagált Füleky Andrásnak arra felvetésére, hogy más úton is lehet a MOB tagja.
Kulcsár Győző a levél felolvasása után közölte, hogy nem válaszol kérdésekre, nem kommentálja a bejelentését, és csak az ügyvezető igazgató szavaira reagált, egyben megerősítve, hogy a lemondása mától érvényes.
Kamuti Jenő, a szövetség szakmai alelnöke a hátteret némileg megvilágítva megosztotta a jelenlévőkkel, hogy csak az lehet tisztségviselő az új MOB-ban, akit egy adott sportági szövetség jelöl.
A sporttörvény módosítása nyomán idéntől az eddigi öt helyett egyetlen köztestület, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) veszi át az irányító szerepet, állami feladatokat ellátó civil szervezetként. Ennek következtében átalakul a MOB vezetése és felépítése. A MOB közgyűlése vasárnap lesz.
Kulcsár Győző 2006-tól volt a párbajtőrözők szövetségi kapitánya.
MTI / Nemzeti Sport Online
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 18. 08:05, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Győr hét gólt szerezve nyert az MTK otthonában
A Konferencia-ligában a főtábláért küzdő Győr 7-2-re nyert az MTK Budapest otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának második vasárnapi mérkőzésén.
2025. Augusztus 18. 08:04, hétfő | Sport
Osztrák Nagydíj - Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött
Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött a gyorsaságimotoros-világbajnokságban: az Osztrák Nagydíj vasárnapi megnyerése után így már 142 pontos előnnyel vezet az elitkategóriának számító Moto GP-ben.
2025. Augusztus 17. 08:41, vasárnap | Sport
A Puskás Akadémia legyőzte a BL-selejtezőre készülő Ferencvárost
A Puskás Akadémia 2-1-re nyert a címvédő Ferencváros otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának szombat esti rangadóján.