Hírek
2018. Július 28. 08:35, szombat |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
Visszatérővel teljes keret: ismét a Fehérvár AV19 játékosa Sofron István
Kék-fehérben játszik a következő szezonban Sofron István, akinek igazolásával teljessé vált a Fehérvár AV19 EBEL-kerete.
A válogatott csatár nem először tér vissza Székesfehérvárra, góljaival és fizikális játékával sokat segíthet a csapatnak.
A magyar mag egyben maradt, ám a légiós kontingens alaposan kicserélődött a nyáron a Fehérvár AV19-nél, hiszen mindössze négy légiós játékos szerződéshosszabbításamellett döntött a csapat vezetése: az EBEL legjobb védési százalékával záró Mac Carruth mellett az amerikai Eric Meland, a kanadai Jonathan Harty és a tapasztalt támadó, Arttu Luttinen kaptak szerződést, melléjük pedig a védelembe a rutinos Ryan Glenn, valamint Harri Tikkanen érkezett az együttes horvát ellenfelétől, a Medvescak Zágrábból, a támadó alakzatot pedig szintén a Medvéktől érkező Tero Koskiranta erősíti majd. Kék fehérben szerepel rajtuk kívül a szlovén válogatott Anze Kuralt, a fiatal kora ellenére nagy AHL-rutinnal rendelkező Zack Phillips, illetve visszatér a koronázóvárosba Timotej Sille és a magyar válogatott alapembere, Andrew Sarauer is.
Az együttes szakvezetése már a szezon közben meghosszabbította Kóger Dániel, Erdély Csanád, Sárpátki Tamás, Reisz Áron, Hári János, Stipsicz Bence, Szabó Dániel, Szabó Krisztián, Szabó Bence, valamint Szita Donát szerződését, Láday Tamásnak, valamint a kapuban a keret tagjaként szereplő Kornakker Dánielnek és Gyenes Dávidnak élő kontraktusa van a 2018/2019-es szezonra. A keret Sofron István igazolásával válik teljessé: a magyar válogatott támadója ECHL-tapasztalattalés közel 130 DEL-mérkőzéssel és 400 EBEL-találkozóval a háta mögött tér vissza nevelőegyesületéhez. „A célom az idei szezonban az, hogy a legjobb tudásom szerint segítsem a csapatot. Szeretném hozni a tőlem megszokott kemény, ütközős játékot, emellett pedig természetesen a góljaimmal is kitűnni. Csak a jövőre koncentrálok, bizonyítani szeretnék mind a klubnak, mind a szurkolóknak, de legfőképpen magamnak” – mondta Sofron a szerződés aláírását követően.
„Még nem dolgoztam együtt Sofron Istvánnal, de úgy gondolom, mindenki, aki egy kicsit is követi a magyar jégkorongot, tisztában van a támadó képességeivel. Képes fizikai játékra, amire mindig szükségünk van, és olyan érzéke van a góllövéshez, amit nem lehet tanítani. Edzőként azt várom tőle, hogy keményen dolgozzon és játsszon, és góljaival segítse hozzá a csapatot a sikerekhez” – tette hozzá Hannu Järvenpää, a gárda vezetőedzője.
A Fehérvár AV19 július 30-án kezdi meg a közös felkészülést.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 07:38, szerda | Sport
Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában
Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén.
2026. Február 04. 07:32, szerda | Sport
Női vízilabda Eb - A görögök legyőzésével döntős a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért játszhat csütörtökön a funchali Európa-bajnokságon, miután a keddi elődöntőben ötméteresekkel 12-11-re legyőzte görög csapatot.
2026. Február 02. 07:33, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Ferencváros nyerte a rangadót
A címvédő Ferencváros egygólos mérkőzésen nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 20. fordulójának vasárnapi rangadóján.
2026. Február 02. 07:25, hétfő | Sport
Női vízilabda Eb - Az izraeliek elleni győzelemmel elődöntős a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően fölényesen, 22-6-ra nyert vasárnap az izraeli csapat ellen, ezzel elődöntőbe jutott a funchali Európa-bajnokságon.
