Hírek
2019. Október 07. 09:23, hétfő |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
Újabb hatos – ezúttal a Znojmótól kapott ki a Hydro Fehérvár AV19
Nem játszott jól a mérkőzés nagy részében a Hydro Fehérvár AV19 a Znojmo ellen, és csakúgy, mint pénteken Bécsben ezúttal is hat gólt kapott. Negyedszer kapott ki zsinórban a Volán.
A Hydro Fehérvár AV19 – Znojmo mérkőzés elejét átaludta a Volán, ezt pedig a cseh gárda ki is használta: Luciani értékesítette az első vendég lehetőséget a az ötödik perc elején. Kellett egy kis idő, de összekapta magát a hazai együttes, a tizedik percben egy kontra végén Kóger egyenlített. A szünetre azonban znojmói előnnyel mentek a csapatok, ismét Luciani talált be. A második harmadot ugyan két emberhátránnyal kezdte a Fehérvár, de mindkettőt kivédekezte, és öt az öt ellen is jobb volt. Ennek pedig újabb egyenlítés lett a jutalma: Caruso lőtt a kékről, Timmins ért bele, és bár videóztak a bírok, megadták a Volán ezredik hazai alapszakasz gólját. Ezen az estén azonban örömből ennyi jutott a fehérvári drukkereknek. Még a harmadban ütött kettőt a Znojmo, és a záró periódusban is betaláltak kétszer David Bartosék, 6-2-re nyert Székesfehérváron a Znojmo. A Volán pénteken négy vereséggel a háta mögött utazik Linzbe, ráadásul egy olyan hétvége után, melyet 3-12-es gólaránnyal zárt…
Hydro Fehérvár AV19 – Orli Znojmo 2-6 (1-2, 1-2, 0-2)
Gólszerzők: Kóger, Timmins, illetve Luciani (2), Beranek, Tensey, Bartos, Bowles.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 20. 10:04, szombat | Sport
Premier League - Szoboszlai harmadszor a hónap legjobbja Liverpoolban
Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.
2025. December 20. 09:47, szombat | Sport
Labdarúgó NB I - Győzött Miskolcon és élre állt az FTC
A címvédő Ferencváros 1-0-ra győzött a Diósgyőr otthonában a labdarúgó NB I 18. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.
2025. December 19. 07:34, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Dárdai Pál lett az Újpest FC sportigazgatója
A korábbi szövetségi kapitány Dárdai Pált nevezték ki csütörtökön az Újpest FC labdarúgócsapatának sportigazgatójává.
2025. December 18. 07:34, csütörtök | Sport
Labdarúgó NB I - Az FTC szerződést hosszabbított Robbie Keane-nel
A Fizz Ligában címvédő és jelenleg második helyezett Ferencváros szerdán szerződést hosszabbított a labdarúgócsapat vezetőedzőjével, Robbie Keane-nel.
