Hírek
2021. Január 27. 17:05, szerda |
Külföld
Forrás: mti - illusztráció: facebook.com/buducnostsrbijeavucic
Újabb gazdasági mentőcsomagot jelentett be a szerb elnök

Újabb gazdaságélénkítő mentőcsomagot jelentett be Aleksandar Vucic szerb elnök, aki arról beszélt, a koronavírus-járvány sújtotta vállalatok mellett Belgrád ismét segít az állampolgárokon is.
Tavaly tavasszal, a járvány kitörése után nem sokkal minden szerb állampolgár 100 eurót (közel 36 ezer forint) kapott az országtól a koronavírus-járvány okozta nehézségek orvoslására.
A szerb államfő kedd esti bejelentése szerint májusban és novemberben ismét minden állampolgár kap támogatást, ezúttal 30-30 eurót (összesen 21 500 forint), a nyugdíjasok pedig emellett további 50 euróra számíthatnak (mintegy 18 ezer forint). A támogatás az állampolgárok bankszámlájára dinárban érkezik, Szerbiában a közbeszédben azonban inkább eurós összegeket használják.
"Ez háromszori ajándékot jelent a nyugdíjasoknak, kétszeri ajándékot a többi nagykorú állampolgárnak" - hangsúlyozta Aleksandar Vucic. Hozzátette: "ez szerb pénz a szerb államkasszából a komoly, szerb államtól".
A főként az idegenforgalmat és a vendéglátást, valamint a mikro-, kis- és közepes vállalkozásokat érintő, vissza nem térítendő támogatásokat, illetve kedvezményes hiteleket tartalmazó intézkedéscsomag összesen 2,5 milliárd eurót (895 milliárd forint) tesz ki, tavaly Belgrád már 5,5 milliárd euróval (1970 milliárd forint) segítette a vállalkozásokat és a lakosságot.
"Borzasztóan szeretnénk tovább erősíteni a magánszektort, szükségünk van erre a növekedésre, azért vesszük fel az oltást is, hogy megvédjük az emberek életét, és növekedni tudjunk" - mutatott rá az államfő.
A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma szerdára Szerbiában 2080-nal 387 206-ra, Koszovóban 288-cal 58 687-re, Észak-Macedóniában 444-gyel 91 174-re, Montenegróban 565-tel 59 262-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 389-cel 120 534-re növekedett.
A járvány halálos áldozatainak száma Szerbiában az utóbbi 24 órában 19-cel 3924-re, Koszovóban öttel 1471-re, Észak-Macedóniában 21-gyel 2812-re, Montenegróban héttel 777-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 27-tel 4553-ra nőtt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 17. 07:44, csütörtök | Külföld
Egy politikai múlttal nem rendelkező orvos lett Szerbia új miniszterelnöke
Megválasztotta Szerbia új kormányát az ország parlamentje szerdán, az új miniszterelnök a politikai múlttal nem rendelkező Djuro Macut endokrinológus lett.
2025. Április 16. 07:31, szerda | Külföld
Amerikai különmegbízott: Putyin tartós békét szeretne
Meggyőző volt a múlt heti találkozó Vlagyimir Putyin orosz államfővel, lehetőség látszik az orosz-amerikai kapcsolatok átformálására és az orosz elnök végül kimondta, hogy a tűzszüneten túl tartós békét szeretne
2025. Április 14. 07:46, hétfő | Külföld
Az amerikai védelmi miniszter szerint történelmi megállapodások születtek az Egyesült Államok és Panama között a Panama-csatorna ameri
Az amerikai védelmi miniszter szerint történelmi megállapodások születtek az Egyesült Államok és Panama között a Panama-csatorna amerikai használatáról és a kínai befolyás visszaszorításáról.