Városlista
2025. augusztus 21, csütörtök - Sámuel

Hírek

2018. Május 11. 18:08, péntek | Belföld
Forrás: mti

Százmillió forintért épült halrács a Balaton egyik befolyóján

Százmillió forintért épült halrács a Balaton egyik befolyóján

Élőhely-fejlesztési pályázaton nyert 100 millió forintos támogatásból mobil halrács épült a Balaton egyik befolyóján, a Nyugati övcsatornán, amely az ívás idejére lezárja az utat a halak előtt

- hangzott el a műtárgy átadásán pénteken, a Somogy megyei Kéthely térségében. Ugron Ákos Gábor, az Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős helyettes államtitkára elmondta, a balatoni halgazdálkodási társaság a teljes költséget támogatásként kapta meg, hasonló módon segítették a horgászturisztikai szempontból szintén fontos Tisza-tavi halgazdálkodókat és a ráckevei Duna-ág ökológiai, illetve élőhely-fejlesztési projektjét is - jegyzete meg.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) 195 millió forintos támogatást kap a volt keszthelyi halászati kikötője horgászturisztikai centrummá alakításához, és 28 millió forintot kapott korábban a menyhal visszatelepítésére a Balatonba - tette hozzá.



Szári Zsolt, a BHN vezérigazgatója mérföldkőnek nevezte a beruházást, mivel mindig is probléma volt a csatornán felúszó pontyok és harcsák védelmének biztosítása. A rács elsődleges funkciója, hogy megakadályozza a nagytestű és nagy tenyészértékű balatoni halak feljutását ívási időszakban az olykor alig pár lépés szélességű árkokra. Ezek a halak szeretik a szűk csatornák, árkok sekély vizében letenni ikráikat, és ilyenkor védtelenek az orvhalászokkal szemben.

A vezérigazgató elmondta, fontos az új műtárgy azon ritka hidrometeorológiai esetekben is, amikor a busák tömegesen úsznak fel a csatornába a Balatonból, mert ilyenkor azokat csapdába lehet ejteni, így nem tudnak visszaúszni a Balatonba. A rács lehalászás idején megakadályozza a kiszökő, idegenhonos halak Balatonba jutását. A halrács állíthatósága lehetővé teszi az átjutó halak méret szerinti szelektálását is.

Szári Zsolt elmondta, a tavaszi vízeresztéskor 55 tonna angolnát fogtak be a Sió-zsilipnél elhelyezett angolnacsapdákkal. A befogott egyedek minimum 27 évesek - hiszen 1991 óta nincs angolnatelepítés a Balatonba. Bár az idős példányok nem túl keresettek, értékesítésükből közel 100 millió forint folyt be, amit tógazdasági rekonstrukcióra szánnak.

Címkék: balaton, halrács, kéthely

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 21. 08:05, csütörtök | Belföld

Ilyen volt az augusztus 20-i tűzijáték

2025. Augusztus 21. 08:03, csütörtök | Belföld

Fehér Ház: sok helyszín szerepel a lehetőségek között a Putyin-Zelenszkij találkozó megtartására

Budapest is felmerült a lehetséges helyszínek között.

2025. Augusztus 20. 08:39, szerda | Belföld

Augusztus 20. - Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

2025. Augusztus 19. 07:53, kedd | Belföld

Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre

Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre - közölte a közlekedési vállalat az MTI-vel hétfőn.