Hírek
2018. Augusztus 11. 12:57, szombat |
Helyi
Forrás: feol.hu
Súlyos beázás a Bregyónál, öt lakás tizenkét lakójának kell elhagynia albérletét
Szombaton, a kora reggeli órák esőzése következtében a Kodolányi Apartmanház alsó része több száz négyzetméteren vált lakhatatlanná, használhatatlanná. Sokmilliós lehet a kár.
A hirtelen jött nagymértékű esőzés miatt eltelt a vízelvezető árokcsatorna, és onnan kiöntött a víz, ami elöntötte az épület udvarát valamint a földszint alatti lakásokat, amelyek – felújításig – lakhatatlanná váltak. Reggel nagyjából 8 óra óta dolgoztak a katasztrófavédelem munkatársai, több száz köbmétert kellett kiszivattyúzniuk. Ottjártunkkor, negyed 12-kor rendben folyt a munka.
Az apartmanházban rendre bérlők élnek, hosszú távú szerződések mellett. A tucatnyi távozni kényszerülő ember hétfőn délelőtt 10 óráig a Széchenyi úti József Attila Kollégiumban kap szállást, tudtuk meg Szabó Imrénétől, a ház intézőjétől. Ezt követően is gondoskodnak az elhelyezésükről, erre a napokban visszatérünk.
Az asszonytól azt is megtudtuk, hogy nemcsak az egyenként 36 négyzetméteres lakásokat, de az azonos szinten lévő rendezvénytermeket, mosdókat is elárasztotta a víz, körülbelül fél méteres magasságban.
Szabó Imréné elmondta azt is, hogy már negyed hatkor észlelte a bajt, hívta is a katasztrófavédelmet, de ők csak később tudtak érdemben közbeavatkozni, amikor már az a bizonyos árok megtelt.
– Amikor először kijöttek a tűzoltók, közölték, hogy nem tudnak hova szivattyúzni az udvarból – még akkor nem folyt a víz az alagsorban –, mert a csatornarendszerből befelé jön a víz, és nem viszi el. Majd akkor hívjam újra őket – ez ugyanúgy megtörtént – amikor már a csatornából elkezd folyni a víz kifelé. Akkora már befolyt a víz az épületbe – nyilatkozta lapunknak az intéző.
Ez a vízelvezető árokcsatorna, ahonnan beömlött a víz, a Bregyó főbejáratával szemben állva, a jobbra lévő utcácskában van, közterületen.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 21. 10:03, vasárnap | Kék hírek
Újabb gyanúsított a Szőlő utcai ügyben
Rendész bántalmazott a napokban egy fiatalkorú fogvatartottat a Budapesti Javítóintézetben, ezzel az úgynevezett Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma kilencre emelkedett a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen
2025. December 21. 10:02, vasárnap | Belföld
Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyereket láttak vendégül a Parlamentben
Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.
2025. December 21. 10:02, vasárnap | Életmód
Jónak lenni jó! - Egész napos műsorfolyammal zárul vasárnap a közmédia jótékonysági kampánya
2025. December 21. 10:01, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: ha nincs Fidesz, nincs parti
Ha nincs Fidesz, akkor nincs egymillió munkahely, nincs biztos időskor, de van háború és jó sok migráns; ha nincs Fidesz, nincs parti
