Hírek
2018. Január 04. 09:13, csütörtök |
Sport
Forrás: feol.hu
Pár másodperc hiányzott az Alba kéziseinek

Bár szinte végig futott az eredmény után,a végjátékban nyerhetett volna az Alba FKC. Végül döntetlenre végeztek az MTK csapatával.
A fővárosiak a lefújás előtti pillanatokban egalizáltak Termány Rita átlövésgóljával. Az eredményjelző 29-29-es végeredményt mutatott, a vendég kék-fehérek örömtáncot lejtettek a dudaszó utáni pillanatokban, a hazai drukkerek pedig fogták a fejüket az elszalasztott lehetőség miatt. Jól kezdett az Alba FKC a hétvégi bajnokin, aztán a látogatók domináltak. A záró percekre fordulva három góllal vezettek a budapestiek, innen egyenlített a házigazda, majd Mendy lerohanás utáni góljával, a vége előtt másfél perccel már vezetett. Az előnyt nem tudták megtartani.
– Bosszant az eredmény, érhetően nem vagyok elégedett az eredménnyel. Végig kerestük a ritmust védekezésben és támadásban is. Sokkal keményebben kellett volna faltolnunk, az öt egyes védekezéssel ugyan többször is hibára kényszerítettük ellenfelünket, de lövéseink a támadózónából sajnos nem sikerültek. A védekezésünk és a kapusteljesítmény sem volt jó ezúttal. Egy gyermeteg hibából kaptuk a mérkőzés vége előtt három másodperccel az egyenlítő gólt, azt hittem, rutinosabb játékosaink vannak, akik meg tudják akadályozni az utolsó találatot. Nem játszottunk jól, ezzel együtt is sikerült fordítanunk, a kezünkben volt a győzelem. Nem voltunk elég okosak a lefújás előtti pillanatokban. Pontosan tudtuk, hogy Termány Ritára jön ki a figura, mégsem tudtuk megakadályozni a gólszerzését. Jó visszajelzést kaptam arról, a játékosaim közül ki tud fókuszálni a kézilabdára a bajnoki szünet és az ünnepek után
– közölte Deli Rita, a székesfehérváriak vezetőedzője.
Az feltétlenül jó hír, hogy a brazil jobbszélső, Nascimento immár nem csak hétméteresek elvégzésére érkezik a kispadról, ezúttal kezdőként lépett pályára. Áprilisban szenvedett súlyos térdsérülést, immár teljes értékű harcos.
– Még nincs top formában, az erőnlétén is van mit javítani, de ahogy múlik az idő, úgy lesz egyre jobb. Nem véletlenül választották pár éve a világ legjobbjának, pályafutása alatt sok címet és trófeát nyert. Vele egyértelműen erősebbek leszünk, idő kell, míg utoléri magát. A térdszalagszakadás után profi módon végezte a rehabilitációt.
Ami rossz hír, hogy a szezonban a 18 éves, rendkívül tehetséges irányítóra, Piller Kármenre nem számíthatnak az albások. A Brassó elleni, december végi edzőmeccsen szakadt el a korábban már műtött térdében a szalag, ismét operáció vár rá.
– Szombaton este Siófokon lépünk pályára. Nem mi vagyunk az esélyesek, de mindent meg fogunk tenni a sikeres szereplés érdekében. A döntetlen komoly bravúr lenne – tette hozzá Deli Rita.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 19. 07:52, kedd | Sport
BL-selejtező - Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt az FTC
2025. Augusztus 18. 08:05, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Győr hét gólt szerezve nyert az MTK otthonában
A Konferencia-ligában a főtábláért küzdő Győr 7-2-re nyert az MTK Budapest otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának második vasárnapi mérkőzésén.
2025. Augusztus 18. 08:04, hétfő | Sport
Osztrák Nagydíj - Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött
Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött a gyorsaságimotoros-világbajnokságban: az Osztrák Nagydíj vasárnapi megnyerése után így már 142 pontos előnnyel vezet az elitkategóriának számító Moto GP-ben.
2025. Augusztus 17. 08:41, vasárnap | Sport
A Puskás Akadémia legyőzte a BL-selejtezőre készülő Ferencvárost
A Puskás Akadémia 2-1-re nyert a címvédő Ferencváros otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának szombat esti rangadóján.