Városlista
2026. február 5, csütörtök - Ágota

Hírek

2018. Március 07. 08:41, szerda | Helyi
Forrás: feol.hu

Nyomozási napló készült egy fehérvári halálesetről

Nyomozási napló készült egy fehérvári halálesetről

Egy ifjú szerző, Hatala Csenge fehérvári vonatkozású témát dolgozott föl új könyvében.

A Fejér Megyei Levéltárban került sor Hatala Csenge második, Requiem című könyvének bemutatójára kedden este. A nyomozási naplóként meghatározott kötet a fehérváriaknak, a környékbelieknek azért is lehet külön érdekes, mert egy olyan fiú halálának körülményeit mutatja be, aki a Karthago 1981-es fehérvári koncertjén halt meg. A rockzenekar rajongói pedig megismerhetik a Requiem című sláger hátterét, hiszen a dal ennek a mindössze 16 éves srácnak, Dezsőnek az emlékére íródott annak idején.
Hatala Csengét Szima Viktória kérdezte az esten. Kiderült, hogy a szerző vonzódik az olyan témákhoz, történetekhez, amelyeket titok leng körül, és már valamelyest elfeledték őket. Mindezeken túl a személyes kötődés is számít. Első, Hírzárlat című könyve a balassagyarmati túszdrámáról szól, mert abban a városban született. A Requiem megírása pedig a Karthago és a kötettel azonos című dal kedvelőjeként jutott eszébe. Mint fogalmazott: egy idő után szeretett volna többet tudni a fiúról, aki 1981. február 13-án hunyt el a legendás zenekar Köfém-sportcsarnokban tartott koncertjén.

Csenge részletesen elmesélte, hogyan próbált utána járni a történteknek, és milyen akadályokba ütközött. Hivatalosan annyit lehet tudni, hogy halálokként szívleállást neveztek meg, ám hogy ez mitől következett be, arra nincs konkrét bizonyíték. A nyomozati anyag például megsemmisült. A könyvben a közeli barátok mellett megszólal Dezső nővére is, aki csak Csengének volt hajlandó nyilatkozni.

feol.hu

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Február 05. 10:00, csütörtök | Életmód

Meteorológia: szaharai por érkezik a Kárpát-medencébe