Városlista
2026. február 5, csütörtök - Ágota

Hírek

2018. Július 11. 15:54, szerda | Sport
Forrás: szekesfehervar.hu

Nem bírt a Vidi a luxemburgi bajnokkal, 1-1-es döntetlen a BL-selejtező első mérkőzésén

Nem bírt a Vidi a luxemburgi bajnokkal, 1-1-es döntetlen a BL-selejtező első mérkőzésén

Nagyon keveset mutatott a szezon első tétmérkőzésén a MOL Vidi FC.

A Dudelange bátran, agilisan játszott a magyar bajnok ellen, igaz a fehérváriak jobban sáfárkodtak a helyzeteikkel, mindössze két (!) kaput eltaláló próbálkozásukból egyet értékesítettek. Kovácsik Ádám a kapuban messze a mezőny legjobbja volt, még úgy is, hogy benne volt a Dudelange egyenlítő góljában. Visszavágó egy hét múlva Felcsúton.

Lagymatag játékot hozott az első félidő a luxemburgi 18 fokban, ráadásul jobbára a hazaiak birtokolták többet a labdát az új nevükön első tétmérkőzésüket játszó fehérváriak ellen. Persze ez nem okozott komoly gondot a vendég védőknek, még akkor sem, ha eltiltása miatt Juhász Roland nem léphetett pályára. A Kovácsik - Nego, Vinícius, Fiola, Stopira - A. Hadzic - Pátkai, Huszti - Kovács I. - Lazovics, M. Scsepovics összetételben játszó magyar bajnok kontrolláltan és hatékonyan védekezett, de elől hiányzott a lendület és a dinamika. Hiába hangzott fel a maroknyi Vidi-szurkolótól a biztatás, a Dudelange bátran támadott, Marko Nikolics vezetőedző nem hiába hívta fel a figyelmet arra, hogy nem szabad lebecsülni az ellenfelet. Ennek fényében előbb Couturier küldött egy sistergős löketet a bal kapufa mellé, majd Stolz tekerését piszkálta ki Kovácsik parádésan a bal felsőből. Sok mindenben nem gyönyörködhettünk az első negyven percben, talán csak a MOL Vidi FC új idegenbeli mezében. Aztán szinte a semmiből vezetést szereztek a fehérváriak: a negyvenkettedik percben Lazovics indítása után Huszti Szabolcs lőtt közelről a léc alá. A középpályás kilencedik találatát szerezte az európai kupákban, legutóbb 2013-ban, még a Hannover színeiben talált be.

A fordulás után egy perc kellett az első hazai helyzethez, megint Kovácsik bravúrjára volt szükség, ahogy nem sokkal később egy véleményes szituáció után megítélt jobb oldali szabadrúgás után is. Az ötvennyolcadik percben azonban tehetetlen volt, Mélisse 25 méterről eleresztett lövése kipattant a kezei közül, a gólvonal mögé... Lazovics és Huszti pontrúgásai sem hoztak eredményt. A hetvenhatodik percben viszont kis híján megszerezte a vezetést a Dudelange! Kovácsiknak kellett megint hatalmasat védenie. A nyolcvanhatodik percig kellett várni a második játékrész első Vidi-helyzetére: Marko Scsepovics beadása a keresztléc tetejére hullott, közvetlenül ezután szögletből Stopira fejelt ígéretesen.

Ennél több kell majd a Viditől a jövő keddi felcsúti visszavágón.

Dudelange - MOL Vidi FC 1 - 1 (0-1)
MOL Vidi FC: Kovácsik - Nego, Vinícius, Fiola, Stopira - A. Hadzic - Pátkai, Huszti (Sztefan Scsepovics) - Kovács I. (Nikolov) - Lazovics, Marko Scsepovics.
Gólszerző: Mélisse, ill. Huszti.

szekesfehervar.hu

Címkék: labdarúgás, vidi

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 04. 07:38, szerda | Sport

Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában

Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén.

2026. Február 04. 07:32, szerda | Sport

Női vízilabda Eb - A görögök legyőzésével döntős a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért játszhat csütörtökön a funchali Európa-bajnokságon, miután a keddi elődöntőben ötméteresekkel 12-11-re legyőzte görög csapatot.

2026. Február 02. 07:33, hétfő | Sport

Labdarúgó NB I - A Ferencváros nyerte a rangadót

A címvédő Ferencváros egygólos mérkőzésen nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 20. fordulójának vasárnapi rangadóján.

2026. Február 02. 07:25, hétfő | Sport

Női vízilabda Eb - Az izraeliek elleni győzelemmel elődöntős a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően fölényesen, 22-6-ra nyert vasárnap az izraeli csapat ellen, ezzel elődöntőbe jutott a funchali Európa-bajnokságon.