Hírek
2017. Szeptember 13. 06:02, szerda |
Helyi
Forrás: sg.hu
Nagy az érdeklődés a Galaxy Note 8 iránt (videó)
A Galaxy Note 7 közvetlen utódja, a Galaxy Note 8, bemutatójára nemrég került sor, azóta az előrendelések is szép számban futottak be, olyannyira, hogy az illetékesek szerint itt meg is dőltek az eddig rekordok.
A jelek szerint a Note 7 malőrje és a többszöri visszahívás egyáltalán nem vette el a felhasználók kedvét, a legtöbben kitartanak a márka mellett. A hivatalos oldalon megjelent bejegyzés szerint csak az Egyesült Államokban minden eddiginél többen rendelték elő az új készüléket, itt azonban meg kell jegyezni, hogy a mostani rekorddöntés csak a Note-családra vonatkozik, tekintettel arra, hogy az első félévben elrajtolt Galaxy S8 és S8+ hasonló adatát nem sikerült meghaladni – ez utóbbi okostelefonokból nem sokkal a bemutató után 5 millió példány kelt el, a Samsung pedig már akkor összesen 10 milliót szállított le partnerei számára.

A Samsung persze nagyon örül a kedvező számok láttán, szerintük mindez arra bizonyíték, hogy a vásárlók a Note 8 segítségével szeretnék megvalósítani mindazt, amire ma törekednek.
Fontos ehhez még hozzátenni, hogy a hivatalos megjelenés szeptember 15., de azon felhasználók, akik szeptember 24. előtt rendelik meg a készüléket, Gear 360 kamerát vagy a Galaxy Foundation Kit névre keresztelt csomagot kapják meg ajándékként (ez utóbbi egy 128 GB-os microSD-kártyát és egy gyors, vezetéknélküli töltést lehetővé tévő kiegészítőt tartalmaz). Ez a tény nyilván hozzájárult a kedvező adathoz, bár a felhasználók valószínűleg enélkül is hasonló tömegben jelezték volna érdeklődésüket.
- Az új iPhone-hármas bemutatójára a héten kerül sor, ez kirajzolja majd előttünk a piac jelenlegi helyzetét.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 21. 10:03, vasárnap | Kék hírek
Újabb gyanúsított a Szőlő utcai ügyben
Rendész bántalmazott a napokban egy fiatalkorú fogvatartottat a Budapesti Javítóintézetben, ezzel az úgynevezett Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma kilencre emelkedett a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen
2025. December 21. 10:02, vasárnap | Belföld
Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyereket láttak vendégül a Parlamentben
Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.
2025. December 21. 10:02, vasárnap | Életmód
Jónak lenni jó! - Egész napos műsorfolyammal zárul vasárnap a közmédia jótékonysági kampánya
2025. December 21. 10:01, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: ha nincs Fidesz, nincs parti
Ha nincs Fidesz, akkor nincs egymillió munkahely, nincs biztos időskor, de van háború és jó sok migráns; ha nincs Fidesz, nincs parti
