Hírek
2017. November 11. 09:43, szombat |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
MTK-VERÉS UTÁN ALBA FKC-TOVÁBBJUTÁS A MAGYAR KUPÁBAN

Az MTK az utóbbi időben többször megtréfálta a fehérvári kézilabdázókat, de ezúttal, a Magyar Kupában nem tudott kellemetlenkedni Golovin Vladimir csapata.
Az Alba Fehérvár KC szünetig négygólos előnyt épített, és ezt meg is őrizte a mérkőzés végéig, így a harmadik akadélyt is sikerrel vette a kupában, élvonalbeli riválist búcsúztatva.
Az albakezi.hu klubhonlap tudósítása:
Karnik sikeres hétméteresével indult a fehérvári nyolcaddöntő, a túloldalon Temes végezhetett el büntetőt, középre tartó lövését Tereny védte, ám a kipattanót Temes Berni a hálóba küldte. Mendy lerohanás utáni góljával már vezettünk, a folytatásban egyik fél sem tudott ellépni, Karnik biztosan értékesítette büntetőit, az FKC következő hétmétereséhez pedig Gorshenina állt oda, a vendégek portása érezte az irányt, de a labda olyan erővel jött, hogy a kezét érintve a hálóban kötött ki. Mendy két, távoli gólja következett, aztán Pelczédernek tapsolt a hazai publikum, előbb a szélről lőtt kétszer a hálóba, majd lerohanás után talált be kétszer, 7-4-re elléptünk. A látogatók Dakos és Tóth Eszter révén kicsit közelebb jöttek, ám zárkózni nem tudtak. Karnik kétperces kiállítást kapott, Mendy újabb találatai következtek, 11-6-nál a látogatók trénere, Golovin Vladimir időt kért. Őriztük az ötgólos különbséget, Deli Rita pihentető jelleggel, 13-8-nál időt kért. Az MTK kapust cserélt, de ez sem segített, Mendy bombagóllal jelentkezett, a túloldalon Karnik értékesítette üzembiztosan a hetekeset. Mistina bravúrokat mutatott be, még inkább elhúztunk, 17-10. Tóth, aztán Kuti révén araszolt előre a vendég, de igazán közel jönni nem tudtak, félidőben 18-14-re vezettünk.
Fordulás után Termány góljára Pelczéder válaszolt a szélről, aztán Termány pillanatai következtek. A védelmünk szilárdan állt a lábán, jól blokkoltunk, a Mistinát váltó brazil Gabinának nem sok dolga akadt. A jobbkezes Mendy bravúros megoldással, ballal is eredményes volt, Termány találata után Deli Rita időt kért, 21-18. Felváltva estek a gólok, Mistina tért vissza kapuba, látványos védéssel nyitott, büntetőhöz jutottunk, a súlyos sérülés, térdszalag-szakadás után visszatérő do Nascimento érkezett és lőtte be, majd úgy örült a góljának, mintha Bajnokok Ligája diadalt ért volna. Májer és Mendy akciógólokkal jelentkezett, 26-20-nál az MTK mestere időt kért. Mendy remekül védekezett, majd nagy gólokat lőtt a folytatásban is, a túloldalon Tóth ügyeskedett. Nyitott kérdések nem voltak, végig vezetve, 31-27-re nyertünk, a harmadik akadályt is sikerrel vettük, magabiztosan jutottunk tovább a Magyar Kupában.
Alba Fehérvár KC - MTK Budapest 31-27 (18-14)
Alba: Mistina – Májer 3, Gorshenina 7/4, Mendy 7, Zhilinskaite 1, Boldizsár, Pelczéder 5, csere: Gabina (kapus), Gjorgjijevska 3, Mayer 1, Temes 1, Piller, Nascimento 3/3, Rózsás.
szekesfehervar.hu Fotó:Kiss László
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 19. 07:52, kedd | Sport
BL-selejtező - Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt az FTC
2025. Augusztus 18. 08:05, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Győr hét gólt szerezve nyert az MTK otthonában
A Konferencia-ligában a főtábláért küzdő Győr 7-2-re nyert az MTK Budapest otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának második vasárnapi mérkőzésén.
2025. Augusztus 18. 08:04, hétfő | Sport
Osztrák Nagydíj - Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött
Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött a gyorsaságimotoros-világbajnokságban: az Osztrák Nagydíj vasárnapi megnyerése után így már 142 pontos előnnyel vezet az elitkategóriának számító Moto GP-ben.
2025. Augusztus 17. 08:41, vasárnap | Sport
A Puskás Akadémia legyőzte a BL-selejtezőre készülő Ferencvárost
A Puskás Akadémia 2-1-re nyert a címvédő Ferencváros otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának szombat esti rangadóján.