Hírek
2023. December 05. 08:18, kedd |
Helyi
Forrás: fmc.hu
Móri út: egy évig készült, új kerékpársáv és két körforgalom is van rajta
Végéhez ér a Móri út felújítása. Az elmúlt egy évben közel másfél kilométeren újult meg az útpálya. Két körforgalom és kerékpársávok is épültek.
Víziközmű-felújításokkal indult az év elején a Móri út felújítása, majd helyreállították a csapadékvíz elvezető rendszert is. Ez után következhetett az útpálya felújítása. Az elmúlt egy évben közel másfél kilométernyi szakasz újulhatott meg a Zichy ligettől a Szent Vendel utcáit.
Két körforgalmat, kerékpáros sávokat és új parkolókat is építettek a felújított szakaszon.
"Kettő körforgalom épült a szakaszon, két ütemben, két közbeszerzési eljárás keretében. Átalakítottuk a Csitáry G. Emil utca csomópontját, az Irányi Dániel utca pedig két irányú lesz a jövőben, illetve kerékpársávok is készültek a Móri út mind két oldalán, irányhelyesen" - sorolta a fejlesztés részleteit a projekrzárón Nagy Zsolt, a Közlekedési Iroda vezetője
"A Móri út egy lüktető fő ere a városnak. Fehérvár és Felsőváros egyik legforgalmasabb útja újulhatott meg" – erről már Földi Zoltán beszélt a projektzárón. A felújításnak köszönhetően jó minőségű úton érkezhetnek meg a városba az agglomerációból a munkavállalók, ugyanakkor az itt élők életminőségén is javítottak a fejlesztéssel – hangsúlyozta az önkormányzati képviselő.
A teljes fejlesztés 1 milliárd 154 millió forintos európai uniós forrásból valósulhatott meg.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 21. 10:03, vasárnap | Kék hírek
Újabb gyanúsított a Szőlő utcai ügyben
Rendész bántalmazott a napokban egy fiatalkorú fogvatartottat a Budapesti Javítóintézetben, ezzel az úgynevezett Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma kilencre emelkedett a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen
2025. December 21. 10:02, vasárnap | Belföld
Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyereket láttak vendégül a Parlamentben
Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.
2025. December 21. 10:02, vasárnap | Életmód
Jónak lenni jó! - Egész napos műsorfolyammal zárul vasárnap a közmédia jótékonysági kampánya
2025. December 21. 10:01, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: ha nincs Fidesz, nincs parti
Ha nincs Fidesz, akkor nincs egymillió munkahely, nincs biztos időskor, de van háború és jó sok migráns; ha nincs Fidesz, nincs parti
