• Kodály fanatikus hittel, fáradhatatlan munkával teremtette meg a máig érvényben lévő magyar zenekultúrát és annak iskolai oktatását.

"A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele: lelki vérszegénységben él és hal. Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be." (Mire való a zenei önképzőkör, 1944)

"Mit kellene tenni? Az iskolában úgy tanítani az éneket és zenét, hogy ne gyötrelem, hanem gyönyörűség legyen a tanulónak, s egész életére beleoltsa a nemesebb zene szomját... Sokszor egyetlen élmény egész életére megnyitja a fiatal lelket a zenének. Ezt az élményt nem lehet a véletlenre bízni: ezt megszerezni az iskola kötelessége." (Gyermekkarok, 1929)

"Minden népnek van egy sereg népdala, amely oktatásra kiváltképpen alkalmas. Ezeket jól kiválogatva, a népdal lesz a legmegfelelőbb tananyag, hogy rajta a gyermekeknek az egyes zenei elemeket bemutassuk és tudatosítsuk ezeket... Mielőtt más népeket akarunk megérteni, magunkat kell megértenünk. Semmi sem alkalmasabb erre, mint a népdal. (A népdal szerepe a zenei nevelésben, 1966)

"Az iskolákban majd akkor lesz jó zenetanítás, ha előbb jó tanárokat nevelünk... kevés az olyan tanár, aki a hallást és az általános zenei műveltséget fejlesztené... jó irodalom is szükséges, amely a gyermekeknek és a hallásgyakorlásban kezdőknek hozzáférhető." (A komoly zene népszerűsítése. Előadás New Yorkban, 1946)

És még seregnyi, következetes bölcsesség.

“Minden költőnek, minden írónak – így mondanám – meg kellett előbb tanulnia a nyelvet, egyik sem hozta magával a bölcsőjéből. Mindegyik nagy költőnk egyúttal filológus is volt. Csak hármat említek Önnek:

Csokonainak nagyon sokat kellett bajlódnia a nyelvvel; abban az időben tudniillik még nem voltak tisztában vele, hogy tulajdonképpen milyen a helyes magyar nyelv, sőt, ellenkezőleg, sok egymással ellentétes nézetet vallottak és állandóan vitatkoztak emiatt.

A második Vörösmarty volt, aki még külön írást is gondolt ki. A mi írásmódunk ugyanis eléggé nehézkes, mert egy egyszerű hangot két betűvel jelöl. Vörösmarty megpróbálta ezt leegyszerűsíteni.

És a harmadik Arany volt, költőnek is a legnagyobb, akit tudományos munkásságáért is a legtöbbre kell értékelni, és aki a vers problematikájáról, a verstanról sokat töprengett és sokat is írt. Mert teljességgel tisztázatlan volt, hogy mi a magyar vers.” (Kodály Zoltán – Lutz Besch: Utam a zenéhez)

Forrás

• Miért is büszkék rá a lengyelek velünk együtt és a róla elnevezett világhírű zeneoktatási módszereire (még Japánban is ismerik, máig is tanítják a Kodály-módszert).

Kodály Zoltán 1882. december 16-án született Kecskeméten. Édesapja, Kodály Frigyes MÁV-tisztségviselő a következő évtől Szobon, 1884-től pedig Galántán volt állomásfőnök, fia itt szerette meg a nép dalait. Apja és lengyel származású anyja, Jalovetzky Paulina egyaránt rajongott a zenéért.

Kodály alsóbb tanulmányait a galántai népiskolában és a nagyszombati érseki főgimnáziumban végezte, 1900-ban jelessel érettségizett. Tanulmányai mellett, szinte teljesen a maga erejéből megtanult hegedülni, gordonkázni és zongorázni, s a partitúrákból megismerkedett a zeneirodalommal.

Budapesten a bölcsészkar magyar-német szakán tanult, emellett beiratkozott a Zeneakadémia zeneszerzés szakára is, ahol 1904-ben szerzett diplomát. A következő évben kezdte el a népdalgyűjtést és megismerkedett Bartók Bélával, – közös kiadványuk 1906-ban jelent meg Magyar népdalok címmel. Első zenekari darabját, a Nyári estét is ebben az évben mutatták be, s ekkor kötött házasságot Sándor Emmával...

Tovább...

Kodály Zoltán - bélyeg, portré (1992)(tervezte: Vagyóczky Károly)
(forrás: keptar.oszk.hu)