Hírek
2020. Június 15. 16:54, hétfő |
Bulvár
Forrás: mti
Megjelent Neil Young 45 évvel ezelőtti, eddig kiadatlan lemeze
Újabb kincs került elő Neil Young archívumából. A világhírű kanadai-amerikai előadó 45 évvel a felvételek elkészülte után megjelentette eddig kiadatlan albumát, a Homegrownt.
Neil Young a koronavírus-járvány elején az elsők között jelentkezett karanténkoncerttel coloradói otthonából március 19-én. Az öt és fél évtizede a pályán lévő énekes, gitáros, dalszerző több ritkán hallható darabot eljátszott, köztük a Little Wing-et. A szám a most megjelent Homegrown-on is szerepel.
A Crosby, Stills, Nash & Young formáció mellett 1968 óta szólóban is dolgozó előadó hatodik saját stúdiólemezét készítette 1974-75 telén. A Homegrown című album el is készült, de barátja, a The Bandben játszó Rick Danko javaslatára Young inkább a már két éve fiókban lévő anyagát, a Tonight's the Night-ot jelentette meg - a Homegrown szalagjai pedig a szekrénybe kerültek.
Dankót a blues-os, akusztikus Homegrown kissé letargikus hangulata riasztotta el. Neil Young a felvételek készítése előtt nem sokkal szakított akkori szerelmével, Carrie Snodgresszel, és ez rányomta a bélyegét az anyagra. Bár összefüggő egészként elvetette a lemezt, dalait elő-elővette a következő években: öt (köztük a koncerteken is gyakran elhangzó címadó Homegrown) rákerült stúdiólemezekre (az American Stars 'N Barstól a Ragged Glory-ig), négy elvétve elhangzott Young fellépésein, három viszont (Florida, We Don't Smoke It Anymore, Vacancy) egészen 2020-ig talonban maradt.
A számok nagy részét Los Angelesben rögzítette Young, de készült felvétel Londonban is, négy dal pedig egy nashville-i stúdióban, a Quadrafonic Soundban - ugyanott, ahol a zenész nagy sikerű 1972-es lemeze, a Harvest készült. A lemezen gitározó, szájharmonikázó és zongorán is játszó Young újra elhívta dolgozni a Harvest producerét, Eliot Mazert, és a korábbi zenésztársak közül is szerepet kapott a steel gitáros Ben Keith, valamint a basszusgitáros Tim Drummond. Melléjük került Karl Himmel és Levon Helm dobos, a The Band egyik akkori (Robbie Robertson gitáros) és későbbi (Stan Szelest billentyűs) tagja, illetve Emmylou Harris country énekesnő.
A kanadai születésű, idén 75 éves Neil Young évtizedek óta az Egyesült Államokban él. A szókimondó, politizáló dalszövegeiről híres előadó, dalszerző már a hatvanas évek közepén ismertté vált Buffalo Springfield nevű zenekarral, majd csatlakozott a később legendássá vált Crosby, Stills, Nash & Young formációhoz, amely időnként ma is összeáll. Neil Young 1969-től számos munkáját a Neil Young & Crazy Horse formációval publikálja.
Neil Young Homegrown című lemezét a Reprise Records, a Warner tulajdonában lévő kiadó jelentette meg, Magyarországon a Magneoton forgalmazza. Az anyag vinyl változata június 19-én kerül az üzletekbe.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 20. 07:57, péntek | Bulvár
A Deltát vezető mesterséges intelligencia a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz
Nemcsak a Delta műsorvezetője a Bíró Ada nevű mesterséges intelligencia, már a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában.
2024. Szeptember 15. 08:56, vasárnap | Bulvár
Semjén Zsolt: menthetetlen, visszataszító és botrányos néhány pap közelmúltbeli botránya
Menthetetlennek, visszataszítónak és botrányosnak nevezte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes annak a néhány papnak a közelmúltbeli botrányát, amelyek - mint mondta - \"az egyházat és a keresztény közéletet egyaránt megrázták\".
2024. Szeptember 13. 07:00, péntek | Bulvár
Az étterem kamerafelvételei alapján jött rá a NAV, hogy bevételeinek egy részét eltitkolja a cég
Nem is hinné, milyen agyafúrtak a NAV ellenőrei.
2024. Szeptember 10. 07:40, kedd | Bulvár
Emberre támadt egy medve a horvátországi Plitvicei-tavaknál
Idősebb férfire támadt egy medve a Plitvicei-tavaknál Horvátországban, az őt ápoló orvosok szombat este közölték, a férfi állapota stabil - közölte internetes oldalán a horvát közszolgálati televízió (HRT).