Hírek
2017. Szeptember 14. 18:23, csütörtök |
Helyi
Forrás: fehervarhangja.hu
Még mindig lehet jelentkezni a Fehérvár Hangja 2017 dalversenyre
Idén negyedik alkalommal keresik a Fejér megyében élő, vagy itt tanuló legtehetségesebb énekeseket a kétévente megrendezésre kerülő Fehérvár Hangja dalversenyen.
A verseny fődíja a rangos „Fehérvár Hangja” cím, amit a nyertes viselhet, aki egyéb értékes ajándékok mellett a Fehérvár Travel jóvoltából partnerével Párizsba utazhat.
A szervezők célja, hogy a tehetséges énekeseknek bemutatkozási lehetőséget teremtsenek – de a verseny ennél sokkal többet is jelent, hiszen a felkészülés során a versenyzőkkel folyamatosan szakemberek foglalkoznak: a hangjuk, előadásmódjuk mellett színpadi megjelenésük, kommunikációjuk fejlesztésében is segítik őket.
Az egykori versenyzők közül többen is komoly sikereket értek el; saját zenekaraikkal váltak ismertté, országos tehetségkutatókban bizonyítottak, valamint rendszeres fellépői a város és a megye rendezvényeinek.

A zenei versenyre azon fiatalok jelentkezését várják, akik 2017. október 8-ig betöltötték 14. életévüket, de a 29. életévüket még nem; Fejér megyei lakcímmel rendelkeznek, vagy a 2017/18-as tanévben Fejér megyei oktatási intézmény nappali vagy levelező tagozatán tanulói vagy hallgatói jogviszonyuk van.
A jelentkezési határidő 2017. október 8. A részvételhez szükséges minden tudnivaló és az online jelentkezési lap a fehervarhangja.hu honlapon érhető el.
A több hónapon át tartó versenyről minden információ megtalálható lesz a Fehérvár Hangja hivatalos honlapján és Facebook-oldalán.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 05. 15:00, csütörtök | Sport
Emlékévvel és kiállítással tisztelegnek a száz éve született Grosics Gyula előtt
Grosics Gyula születésének századik évfordulóján, a róla elnevezett újbudai általános iskolában Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke meghirdette szerdán a Grosics100 emlékévet.
2026. Február 05. 14:00, csütörtök | Külföld
Donald Trump: rendkívül jó a személyes viszonyom a kínai elnökkel
Donald Trump amerikai elnök kijelentette szerdán, hogy \"rendkívül jó személyes kapcsolat\" fűzi Hszi Csin-ping kínai elnökhöz, és mindketten tudatában vannak annak, hogy mennyire fontos, hogy ez így is maradjon.
