Hírek
2021. Augusztus 13. 06:00, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Már több mint 875 ezren töltötték ki a nemzeti konzultációt
Már több mint 875 ezren töltötték ki a nemzeti konzultációs kérdőívet - jelentette be a kormányszóvivő csütörtöki, a Facebookra feltöltött videóüzenetében.
Szentkirályi Alexandra egyben arra biztatott, hogy a határidőig, augusztus 25-ig minél többen fejtsék ki véleményüket a konzultáció segítségével.
Ez azért is fontos, mert a válaszok, ahogy a korábbi konzultációk esetében, most is irányadók lesznek a kormányzat számára - tette hozzá.
Emlékeztetett: mivel a kormánynak számít a magyar emberek véleménye, ezért július elején újabb nemzeti konzultációt indított, ezúttal a járvány utáni életről.
Közölte, augusztus 25. éjfélig online és postai levél formájában még mindenki elmondhatja a véleményét számos fontos, mindannyiunkat érintő kérdésben. Ilyen például a családtámogatásoknak járó alkotmányos védelem, továbbá a nemzetközi támadások össztüzébe került gyermekvédelmi törvény azon rendelkezése is, ami megtiltja a gyermekekre vonatkozó szexuális tartalmú propagandát az óvodákban és az iskolákban. A migráció ügye, a koronavírus elleni védekezés, illetve egyes gazdasági kérdések - sorolta.
"Mondjuk el véleményünket, töltsük ki minél többen a nemzeti konzultációt!" - fogalmazott videóüzenetében Szentkirályi Alexandra.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 20. 07:49, péntek | Belföld
Indul a Mindannyiunké a tér rajz-, fotó- és kreatív pályázat
2024. Szeptember 20. 07:45, péntek | Belföld
Magyarország mentességet kér az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól
Mentességet kérünk az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól, mert azzal Brüsszel Magyarországot is bevándorlóországgá tenné
2024. Szeptember 20. 07:42, péntek | Belföld
Orbán Viktor: növelni kellett az árvízvédelmi készültség alá vont területek hosszát
Az ország a helyzet komolysága ellenére is biztonságban van, sem eszközben, sem élőerőhiányban nem szenved az árvíz elleni védekezésben - jelentette ki a miniszterelnök sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
2024. Szeptember 20. 07:41, péntek | Belföld
Árvíz - OVF-szóvivő: mindenütt megfeszített munka folyik
Mindenütt megfeszített munka folyik a Duna mentén, a Szigetközben már az árvízi jelenségeket figyelik a vízügyes szakemberek, a Dunakanyarban pedig gyakorlatilag befejezik a homokzsákos erősítéseket