Hírek
2021. Augusztus 09. 11:53, hétfő |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Magyar diák nyerte az egyetemisták nemzetközi matematikaversenyét

Az ELTE matematika alapszakának végzett diákja nyerte a 28. International Mathematics Competition for University Students (IMC) elnevezésű, kifejezetten egyetemisták számára megrendezett nemzetközi matematikaversenyt.
Gáspár Attila 590 diák közül végzett az első helyen és egyedüliként vehette át a verseny kiemelt első díját, a Grand Grand First Prize-t - tájékoztatta vasárnap az ELTE az MTI-t.
Az egyetem közleménye szerint a járványhelyzet miatt immár második alkalommal online megszervezett matematikaversenyt hagyományosan Bulgáriában, Blagoevgradban rendezik meg minden évben, és az utóbbi időben az egyetemisták egyik legrangosabb nemzetközi versenyévé nőtte ki magát.
Az online megmérettetésen két egymást követő napon kellett a versenyzőknek négy-négy feladatot megoldaniuk ellenőrzött körülmények között, majd a szkennelt megoldásokat elektronikusan töltötték föl a verseny szervezői által megadott címre. Az idén 5 kontinens 51 országának 160 egyeteméről 590 hallgató vett részt. A dolgozatokat a csapatok vezetőiből álló nemzetközi csoport javította.
A szombaton véget ért versenyen a lehetséges 80 pontból Gáspár Attila 70 pontot kapott, és ezzel jócskán megelőzte a második helyen végzett, 65 pontos szentpétervári és a megosztott harmadik helyen végzett, 60 pontos orosz, holland, izraeli és lengyel versenyzőket.
A közleményben kiemelték még Matolcsi Dávid teljesítményét is, aki 56 ponttal a megosztott 11-15. helyen végzett. Mint hozzátették, az ELTE-csapat valamennyi tagja szépen szerepelt.
A 113 csapat - egyéni pontszámok alapján számított - versenyét a Szentpétervári Állami Egyetem csapata nyerte, második lett az izraeli "válogatott", harmadik helyen pedig a krakkói Jagelló Egyetem csapata végzett. Az ELTE két öttagú csapata közül az A csapat az 5., a B csapat pedig a 7. helyet szerezte meg.
A csapatot Ágoston Tamás, a Matematikai Intézet doktorandusza vezette, a verseny egyik fő szervezője pedig idén is Kós Géza, az ELTE Matematikai Intézetének adjunktusa volt.
Fotó: eduline.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld
Az államtitkár szerint az új lakáshitel árkorlátai megakadályozzák az ingatlanok drágulását
A fix 3 százalékos lakáshitel programjának árkorlátai meg fogják akadályozni az ingatlanok drágulását a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerint.
2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld
Szijjártó Péter telefonon beszélt Szergej Lavrovval
Az amerikai külügyminiszter-helyettes után, tegnap este Szergej Lavrov orosz kollégámmal is - aki személyesen volt jelen az alaszkai csúcstalálkozón - váltottam pár szót telefonon - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldal
2025. Augusztus 17. 08:44, vasárnap | Belföld
Búcsúzik a forróság: vasárnap országszerte felfrissül az idő
Napközben azonban már nemcsak nyugatra, hanem az egész országba megérkezik a várva várt felfrissülés.
2025. Augusztus 17. 08:42, vasárnap | Belföld
Orbán szerint Putyin és Trump találkozója után biztonságosabb lett a világ
A világ ma biztonságosabb hely, mint tegnap volt - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán szombaton.