Hírek
2017. November 20. 08:58, hétfő |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
MAGABIZTOS FEHÉRVÁRI GYŐZELEM AZ ÚJONC OTTHONÁBAN
34-17-re verte az újonc Vasast az Alba Fehérvár KC a női kézilabda bajnokságban.
A fiatal, magyar játékosokkal felálló angyalföldi reményeket már a találkozó elején lehűtötte Deli Rita együttese, amely az első játékrészben mindössze nyolc gólt „engedélyezett” ellenfelének.
Négy meccses veretlenségi szériával a háta mögött érkezett az Alba Fehérvár KC a Vasas Népfürdő utcai albérletébe, ráadásul az újonc mindössze egy pontot szerzett a bajnokság első hét mérkőzésén, utóbb pedig a Magyar Kupában búcsúztatta a Debrecen. Sajnos egyik Herr-testvér sem léphetett pályára a Tromos csarnokban: Orsolya, a fehérváriak kapuvédője még a szezon előtt szenvedett súlyos sérülést, ami miatt csak jövő év elején térhet vissza a pályára, a Vasast erősítő, átlövő poszton játszó Anita pedig betegség miatt nem vállalta a játékot.
A fehérváriak igyekeztek dominálni, ami be is jött. A rekordbajnok 2-2-ig tudta tartani a lépést a fekete-fehér mezben játszó Albával, amely ezután 7-0-ás rohammal ellépett a piros-kékektől. Pelczéder, Zhilinskaite, Lavko, Gorshenina és Májer góljaira csak 9-2-nél jött a válasz. Nem sokkal később Májer Krisztina három találatának köszönhetően már 15-5 állt az eredményjelzőn. Azért volt ok ijedtségre a fehérváriaknál, mivel Temes Bernadett egy ütközés után arcát fájlalva a földön maradt – sajnos nem is tért vissza pályára. Felzárkózni nem, csak a különbséget tudta állandósítani a Vasas, amely tíz gólos hátrányban vonulhatott a szünetre.
Kovács Péter a hazaiak mestere valamelyest felrázta csapatát a félidőben: Kocsis góljára még válaszolt Pelczéder, Németh Nedda és Kuczora góljára csak három perc után jött a válasz, de így is kilenc góllal mentek a vendégek. Aztán ismét jött egy parádés Alba-futás: ezúttal egy ötös, majd egy kettes – nem utolsósorban Do Nascimento heteseinek köszönhetően – jó hír, hogy a brazil szélső az év utolsó bajnokiján, a december 30-i MTK elleni hazai derbin már mezőnyben is bevethető lesz. Gjorgjievska is dicséretet érdemel, az Alba légiósa két találata zárta a számos hazai kiállítással tarkított találkozót. 34-17-re győzött az Alba Fehérvár, ezzel kilenc ponttal vonult a december végéig tartó válogatott szünetre.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 05. 15:00, csütörtök | Sport
Emlékévvel és kiállítással tisztelegnek a száz éve született Grosics Gyula előtt
Grosics Gyula születésének századik évfordulóján, a róla elnevezett újbudai általános iskolában Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke meghirdette szerdán a Grosics100 emlékévet.
2026. Február 04. 07:38, szerda | Sport
Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában
Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén.
2026. Február 04. 07:32, szerda | Sport
Női vízilabda Eb - A görögök legyőzésével döntős a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért játszhat csütörtökön a funchali Európa-bajnokságon, miután a keddi elődöntőben ötméteresekkel 12-11-re legyőzte görög csapatot.
2026. Február 02. 07:33, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Ferencváros nyerte a rangadót
A címvédő Ferencváros egygólos mérkőzésen nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 20. fordulójának vasárnapi rangadóján.
