Hírek
2017. Szeptember 08. 19:46, péntek |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Krisztik Csaba kapta az idei Kaszás Attila-díjat
Krisztik Csaba színművész, a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagja kapta a Kaszás Attila-díjat, amelyet az országos színházi évadnyitó gála keretében adtak át pénteken a Győri Nemzeti Színházban.
Krisztik Csaba 2013 óta tagja a Vörösmarty Színház társulatának. Azóta számos darabban ünnepelhette a fehérvári közönség, a társulat pedig már az ideérkezését követően neki ítélte a Vörösmarty-gyűrűt.
A félmillió forinttal járó díjat tizedik alkalommal adták át. A díj a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerése és Kaszás Attila színész szellemi hagyatékának ápolását szolgálja.
- A díjra idén 38 nevezés érkezett. A jelöltek a második szakaszban önmaguk közül titkos szavazással választották ki a továbbjutó három színészt, Krisztik Csaba mellett Gazsó Györgyöt és Szikszai Rémuszt. A jelöltekre augusztus 20-ig az interneten lehetett szavazni.
Az elismerést korábban Szarvas József, Nemes Levente, Mátray László, Mucsi Zoltán, Bányai Kelemen Barna, Borovics Tamás, Nagy Alfréd, Mészáros Tibor és Schneider Zoltán vehette át.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 05. 15:00, csütörtök | Sport
Emlékévvel és kiállítással tisztelegnek a száz éve született Grosics Gyula előtt
Grosics Gyula születésének századik évfordulóján, a róla elnevezett újbudai általános iskolában Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke meghirdette szerdán a Grosics100 emlékévet.
2026. Február 05. 14:00, csütörtök | Külföld
Donald Trump: rendkívül jó a személyes viszonyom a kínai elnökkel
Donald Trump amerikai elnök kijelentette szerdán, hogy \"rendkívül jó személyes kapcsolat\" fűzi Hszi Csin-ping kínai elnökhöz, és mindketten tudatában vannak annak, hogy mennyire fontos, hogy ez így is maradjon.
