Hírek
2020. Március 15. 08:22, vasárnap |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
Kiállítás, hajrágólok, döntetlen - nem bírt egymással a Vidi és a DVTK
Az utolsó húsz percben emberhátrányban játszott a MOL Fehérvár, mégis vezetést szerzett a 88. percben.
A Diósgyőr két minutummal később egyenlíteni tudott Sóstón, és kiharcolta a döntetlent a zárt kapus mérkőzésen.
A hétközi Magyar Kupa-meccs után szombat este már szurkolók nélkül rendezték az NBI-ben (is) a mérkőzéseket. Az első játékrészben a Vidi alakított ki több helyzetet, Petrjak már az első percben veszélyeztetett, Stopira fejese is ígéretes volt, Nikolics ziccerénél, pedig a gólvonal előttről szabadított fel a vendég védő. Hodzic és Houri is megkínálta Danilovic kapust, de gól nem esett.
A helyzetkihasználás a fordulás után sem javult - egyik félnél sem.10 perc után ismét Hodzic került nagy helyzetbe, ezúttal is mentettek a vendégek. A 60. percben Ivanovski került ziccerbe, de Kovácsik parádésan védett. Nem sokkal később egy szabadrúgásnál kellett tornáznia a Vidi hálóőrének, az ellenfél kapusának pedig Petrjak adott munkát. A 69. percben Funsho Bamgboye második sárga lapját is megkapta, ezzel emberhátrányba került a Vidi, ám a 88. percben 10 emberrel is sikerült megszereznie a vezetést! Szerencse is kellett hozzá és persze Nego kvalitásai, a magyar-francia játékos 13 méterről lőtt a kapuba! Sokáig nem örülhettünk, mivel két perc múlva egy szabadrúgásnál a felső kapufáról visszavágódó labdát Tabakovic a gólvonal mögé küldte.
MOL Fehérvár FC - DVTK 1-1 (0-0)
MOL Fehérvár: Kovácsik - Nego, Musliu, Stopira, Hangya - Houri, Pátkai - Funsho, Hodzic (Futács), Petrjak (Milanov) - Nikolics (Elek).
Gólszerző: Nego, ill. Tabakovic.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 20. 10:04, szombat | Sport
Premier League - Szoboszlai harmadszor a hónap legjobbja Liverpoolban
Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.
2025. December 20. 09:47, szombat | Sport
Labdarúgó NB I - Győzött Miskolcon és élre állt az FTC
A címvédő Ferencváros 1-0-ra győzött a Diósgyőr otthonában a labdarúgó NB I 18. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.
2025. December 19. 07:34, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Dárdai Pál lett az Újpest FC sportigazgatója
A korábbi szövetségi kapitány Dárdai Pált nevezték ki csütörtökön az Újpest FC labdarúgócsapatának sportigazgatójává.
2025. December 18. 07:34, csütörtök | Sport
Labdarúgó NB I - Az FTC szerződést hosszabbított Robbie Keane-nel
A Fizz Ligában címvédő és jelenleg második helyezett Ferencváros szerdán szerződést hosszabbított a labdarúgócsapat vezetőedzőjével, Robbie Keane-nel.
