Városlista
2026. február 5, csütörtök - Ágota

Hírek

2019. Október 06. 11:39, vasárnap | Sport
Forrás: szekesfehervar.hu

Kettőből kettő – a Paksot is legyőzte az Alba Fehérvár

Kettőből kettő – a Paksot is legyőzte az Alba Fehérvár

A szolnoki magabiztos siker után ezúttal a Lóránt Péterrel felálló Atomerőmű volt a vendég az Alba Regia Sportcsarnokban.

Az Alba Fehérvár ezúttal, ha nem is olyan könnyedén, mint egy hete, de ezúttal is nyert, így pedig két rangadót „húzott be” kezdésképpen.

Keller Iván triplájával indult az Alba Fehérvár – Atomerőmű mérkőzés a kosárlabda bajnokság második fordulójában. És nem csak Keller, a csapat is jól kezdett, két perc után 7-2 állt az eredményjelzőn. Öt perc után 12-8 volt az állás, Lóránt Péterék azonban egy 8-0-val fordítottak, és a szünetig már nem is adták ki a kezükből a vezetést, Shannon Evans dudaszós duplája zárta a negyedet.

27-21-es vendégelőnnyel indult a második tíz perc, és Evans kosarával, így pedig már nyolc volt közte. 34-26-os paksi vezetésnél azonban nagyon összekapta magát az Alba, Molnár Márton dupláival, és például Ljubicsics triplájával zárkóztak a hazaiak, a nagy rohanás vége egy 15-0 lett, amely már hétpontos fehérvári előnyt ért. A nagyszünetben is ennyivel, 49-42-re vezetett Jesus Ramirez gárdája.

A fordulás után tovább nyílt az olló, a 24. percben már tizenkét ponttal vezetett az Alba. A negyed végére azonban visszajött az Atomerőmű, elsősorban Nacholas Faust remeklésének köszönhetően, – a légiós hét triplával, és huszonnégy ponttal zárta a meccset – másodsorban pedig az Alba hullámvölgyének köszönhetően, amikor sem támadásban, sem védekezésben nem úgy ment a játék, ahogy a találkozó nagy részében.

A zárónegyed előtt ötpontos előnyben volt az Alba, így kiélezett végjátékra volt kilátás. Az Alba ugyan egy ízben tízzel is vezetett már, Braniszlav Dzunics együttese nem adta fel, és a 38. percben Faust (egyetlen) duplával a vezetést is átvette. Jött azonban Darrin Govnes és egy három pontossal 83-81-re módosította az állást, de a Falcótól érkező amerikai játékos villant még kétszer, ami döntőnek bizonyult. Az Alba 88-83-ra legyőzte a Paksot, ezzel pedig két rangadót követően két győzelemmel áll a tabellán.

Alba Fehérvár – Atomerőmű SE 88-83 (21-27, 28-15, 20-22, 19-19)
Alba: Ljubicsics 6/6, Molnár 15, Csupkovics 6, Markovics 14/3, Keller 3/3, cserék: Guyton 14/3, Csorvási 4, McDuffie 12/3, Takács, Govens 12/3.

szekesfehervar.hu

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 05. 15:00, csütörtök | Sport

Emlékévvel és kiállítással tisztelegnek a száz éve született Grosics Gyula előtt

Grosics Gyula születésének századik évfordulóján, a róla elnevezett újbudai általános iskolában Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke meghirdette szerdán a Grosics100 emlékévet.

2026. Február 04. 07:38, szerda | Sport

Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában

Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén.

2026. Február 04. 07:32, szerda | Sport

Női vízilabda Eb - A görögök legyőzésével döntős a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért játszhat csütörtökön a funchali Európa-bajnokságon, miután a keddi elődöntőben ötméteresekkel 12-11-re legyőzte görög csapatot.

2026. Február 02. 07:33, hétfő | Sport

Labdarúgó NB I - A Ferencváros nyerte a rangadót

A címvédő Ferencváros egygólos mérkőzésen nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 20. fordulójának vasárnapi rangadóján.