Hírek
2017. Augusztus 21. 18:38, hétfő |
Helyi sport
Forrás: szekesfehervar.hu
Kétszer verte Izlandot a magyar kosárlabda-válogatott Fehérváron

Szombaton és vasárnap is pályára lépett az Alba Regia Sportcsarnokban az Európa-bajnokságra készülő magyar férfi kosárlabda-válogatott.
Sztojan Ivkovics csapata a szintén Eb-résztvevő Izlanddal játszott két meccset, és mindkét nap szinte pontosan ugyanaz a végeredmény született. Előbb 81-66-ra, majd 82-77-re győztek a mieink, akik 1999 óta először jutotttak ki a kontinenstornára. Az Európa-bajnokság augusztus 31-én kezdődik, a magyar csapat Kolozsváron játssza csoportmeccseit.
A magyar válogatott fehérvári felkészülési mérkőzéseire sokan voltak kiváncsiak, még ha nem is telt meg a csarnok. Az Alba Fehérvár csapatából Keller Ákos tagja a válogatot keretnek, a center a kezdőcsapatban lépett pályára szombaton és vasárnap is. Nagy ováció köszöntötte őt is, és a napokban barcelonai szerződését intéző, a kispadon helyet foglaló, de be nem nevezett Hanga Ádámot is. Vele nagyon sokat erősödhet a válogatott, de így is kitettek magukért a játékosok, mert a második félidőben mindkét nap bedarálták a mozgékony izlandiakat.
Vojvoda Déávid 17, illetve 12 pontot szerzett, rajta kívül Allen Rosco, Perl Zoltán, és a vasárnapi meccsen Keller Ákos is ponterős volt. A két mérkőzés jól szolgálta a felkészülést, Sztojan Ivkovics pedig kiemelte, hogy Fehérvár jó házigazda volt, a válogatott csapatot szeretet és jó szurkolás fogadta.
A magyar csapat az Európa-bajnokságon a csportkörben Csehországgal, Romániával, Montenegróval, Spanyolországgal és Horvátországgal szerepel egy csoportban, a mérkőzéseit Kolozsváron játssza. Ha továbbjut a csoportból, amihez alighanem két győzelem kell, az egyenes kieséses szakaszban Isztambulban is pályára lép a nemzeti csapat. Ebben sokat segíthet(ne) Hanga, akivel kapcsolatban Ivkovics elmondta, az utolsó pillanatig várják, hogy játszik-e. Az Albacomp korábbi játékosa a spanyol Baskonia csapatából lapértesülések szerint ezekben a napokban igazol át a Barcelonához, ha az ezzel kapcsolatos teendői időben lezárulnak, részt vehet az Európa-bajnokságon.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 18. 09:16, hétfő | PR
Hitelezés: egyelőre fellélegezhetnek a magyar cégek
jóval kevesebb cégnek kell majd fenntarthatósági kérdésekre válaszolnia
2025. Augusztus 18. 08:05, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Győr hét gólt szerezve nyert az MTK otthonában
A Konferencia-ligában a főtábláért küzdő Győr 7-2-re nyert az MTK Budapest otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának második vasárnapi mérkőzésén.
2025. Augusztus 18. 08:04, hétfő | Sport
Osztrák Nagydíj - Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött
Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött a gyorsaságimotoros-világbajnokságban: az Osztrák Nagydíj vasárnapi megnyerése után így már 142 pontos előnnyel vezet az elitkategóriának számító Moto GP-ben.
2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld
Az államtitkár szerint az új lakáshitel árkorlátai megakadályozzák az ingatlanok drágulását
A fix 3 százalékos lakáshitel programjának árkorlátai meg fogják akadályozni az ingatlanok drágulását a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerint.