Hírek
2018. Március 26. 12:06, hétfő |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Húsvét után kezdődnek a járdafelújítások az ONCSA telepen
Húsvét után kezdődnek a járdafelújítások és építések a Felsővárosban az Orgona, a Hajnal és az Agyag utcákban.
A Kígyó utca 8-12 előtt holnap, a Tolnai utcában szerdán és csütörtökön aszfaltozzák az új járdát, a Köfém járdafelújításai pedig Húsvét után kezdődnek.
Ez egy nagy beruházás a városrészben, ami három utcát is érint az ONCSA telepen - mondta Földi Zoltán a Felsőváros önkormányzati képviselője. Az Orgona utcában, a Hajnal utcában a régi töredezett járdát bontják fel és készítenek újat, az Agyag utcában pedig a Szent Flórián körút felőli oldalon pedig térköves burkolattal új másfél méter széles járda épül.

A három utcában több mint másfél kilométer hosszú járda épül: a 2100 négyzetméternyi új járdaburkolat építése mintegy hatvanmillió forintba kerül.

A Felsőváros önkormányzati képviselője elmondta, hogy olyan járdák épülnek, ahol a babakocsikat is kényelmesen el lehet tolni, viszont néhány helyen ennek érdekében fás szárú növényeket kell kivágni, melynek pótlásáról gondoskodnak majd az építkezés után.
Városszerte zajlanak parkoló-, út- és járdafelújítások
Parkolóépítés zajlik a Hübner András utca, Kodolányi János utca kereszteződésénél, a Rác utca végén a 11-es számnál is dolgoznak a parkoló kivitelezésén, a Kígyó utca 8-12 előtt pedig a parkoló felújítása már elkészült és kedden a járdát is aszfaltozzák már. A Kaszap István utcában a héten aszfaltoznak már és hétfőn húzták az aszfaltot az Adonyi utca zsákutca szakaszán is. A Tolnai utca teljes hosszúságában is elkezdődött a járda felújítása és itt is aszfaltoznak már a héten szerdán vagy csütörtökön és hamarosan elkezdődik a Jancsár köz útburkolatának teljes felújítása. Végéhez közeledik a Kálvin János téren a parkolóépítés és a Köfém lakótelepi járdák kivitelezése Húsvét után indul meg.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 21. 10:03, vasárnap | Kék hírek
Újabb gyanúsított a Szőlő utcai ügyben
Rendész bántalmazott a napokban egy fiatalkorú fogvatartottat a Budapesti Javítóintézetben, ezzel az úgynevezett Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma kilencre emelkedett a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen
2025. December 21. 10:02, vasárnap | Belföld
Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyereket láttak vendégül a Parlamentben
Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.
2025. December 21. 10:02, vasárnap | Életmód
Jónak lenni jó! - Egész napos műsorfolyammal zárul vasárnap a közmédia jótékonysági kampánya
2025. December 21. 10:01, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: ha nincs Fidesz, nincs parti
Ha nincs Fidesz, akkor nincs egymillió munkahely, nincs biztos időskor, de van háború és jó sok migráns; ha nincs Fidesz, nincs parti
