Hírek
2018. Január 29. 18:13, hétfő |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
HÁRI JÁNOS A KÖVETKEZŐ IDÉNYBEN IS FEHÉRVÁRON JÁTSZIK
Meghosszabbította szerződését a Fehérvár AV19 szezonbéli legeredményesebb játékosa, Hári János.
A csatár idény közben érkezett, de kevesebb meccset játszva is a liga legjobb pontszerzői között van, és erőssége lehet a világbajnokságra készülő válogatottnak is.
A 25 éves támadó 2006-ban került Svédországba, ahol azóta 175 SHL-mérkőzésen lépett jégre, csapatait pedig 54 ponttal segítette. Hári tagja volt a krakkói feljutást kiharcoló válogatottnak is, valamint a kijevi világbajnokságon szereplő csapatnak, a 2017-es divízió I/A világbajnokságon 1 góllal és 1 gólpasszal zárt. A magyar válogatott kiválósága profi karrierje során a 2017/2018-as szezonban szerepel első ízben magyar együttesben. Hári 39 találkozón 20 gólig és 15 asszisztig jutott, ezzel a magyar EBEL-együttes legeredményesebb játékosa az alapszakaszban.
„Jól érzem magam, nem akartam váltani” – nyilatkozta a center a szerződéshosszabbítás aláírását követően. „Jövőre szerettem volna már a szezonkezdetétől itt lenni, és még egy évet szerepelni az EBEL-ben. Örülök, hogy Carruth, Kóger Dániel és Erdély Csanád is élő szerződéssel rendelkezik a következő szezonra. A döntésben az is segített, hogy jó hazai pályán játszani a szurkolóink előtt, mindig remek a hangulat. A 2018/2019-es szezonban szeretném hozzásegíteni a csapatot minél több győzelemhez és eredményes szerepléshez. Tudom, hogy az én sikerem az együttes sikere, és a közös eredményesség az én jó teljesítményemhez is hozzájárul.”
Hannu Järvenpää, a Fehérvár AV19 vezetőedzője úgy véli, Hári János személyében a legtehetségesebb magyar center folytatja kék-fehérben pályafutását: „Hári az öltözőben és a jégen is kiváló személyiség, remekül passzol az elképzeléseinkbe. Hatalmas győzni akarás van benne, ezenkívül megbízható játékos, akit mind öt az öt ellen, mind pedig emberelőnyben is emberhátrányban is bevethetünk. Remekül bánik a koronggal és jól lát a pályán. Más csapatok is érdeklődtek iránta, de nagyon boldog vagyok, hogy végül Székesfehérváron folytatja a pályafutását. Biztos vagyok benne, hogy karrierjében a következő évad előrelépést fog jelenteni.”
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 07:38, szerda | Sport
Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában
Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén.
2026. Február 04. 07:32, szerda | Sport
Női vízilabda Eb - A görögök legyőzésével döntős a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért játszhat csütörtökön a funchali Európa-bajnokságon, miután a keddi elődöntőben ötméteresekkel 12-11-re legyőzte görög csapatot.
2026. Február 02. 07:33, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Ferencváros nyerte a rangadót
A címvédő Ferencváros egygólos mérkőzésen nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 20. fordulójának vasárnapi rangadóján.
2026. Február 02. 07:25, hétfő | Sport
Női vízilabda Eb - Az izraeliek elleni győzelemmel elődöntős a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően fölényesen, 22-6-ra nyert vasárnap az izraeli csapat ellen, ezzel elődöntőbe jutott a funchali Európa-bajnokságon.
