Szinte hihetetlen, de az 1920-as évek közepéig szinte csak a kolostorokban volt fellelhető hazánkban e növény, majd az első világháború után Bittera Gyula (kora neves gyógynövényszakértője) létrehozta az első levendulaültetvényt Tihanyban. (Hol máshol…) A Tihanyi-félsziget mediterrán éghajlata, és a vulkáni alapkőzet, ideális otthont nyújtott e virágnak, amely a mai napig kiváló minőségű, s világhírét annak köszönheti, hogy sokkal több illóolajat tartalmaz, mint a franciáknál termett rokonai.

A levendula közkedveltsége talán annak köszönhető, hogy nagyon sokoldalú: az ókorban szépségápolásra használták. Illatosították vele a fürdővizet (az ókori görögök és a rómaiak a fürdőkben előszeretettel használták), szappant készítettek belőle,kenték a testükre is, és a megszárított virágokat a földre szórták „illatosítóként”.

Egyiptomban balzsamozáshoz használták, a 13-14. századból pedig maradtak fenn olyan feljegyzések, melyek szerint a levendula ellenállóbbá tesz a pestissel szemben. Ezért a csuklóra kötözve viselték a levendulát, illetve az ebből készült olajba mártották kesztyűjüket az emberek.

Régen fájdalomcsillapításra, görcsoldásra is használták, s közismert volt nyugtató tulajdonsága, idegrendszert erősítő hatása. A 20. században köhögés, fejfájás ellen és hasmenéskor is elővették ezt a lila szépséget. Sőt, a II. világháborúban sebfertőtlenítéskor is előkerült.

Napjainkban rovarcsípéskor, fogfájáskor, rüh és moly ellen is alkalmazzák.

A levendulának csodálatosan finom illata van: aromás, fűszeres, semmihez sem fogható! Ha szétdörzsöljük a virágját, vagy akár a leveleit a kezünkön, akkor hosszú időn át érezhetjük megnyugtató, frissítő, harmonikus „zamatát”!