Hírek
2018. Június 19. 12:28, kedd |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
Gyolcsos Ferenc megnyerte a Súlyemelő Masters Európa Bajnokságot Budapesten
Hétfőn délelőtt lépett dobogóra a budapesti Súlyemelő Masters Európa Bajnokságon Gyolcsos Ferenc, a Fehérvár Rugby Club súlyemelője a M 60 korosztály 105 kg-os súlycsoportjában, a BME Sportcsarnokban.
Gyolcsos Ferenc 95 kg-os szakításával, 117 kg-os lökésével, 212 kg összetett eredményével a 105 kilogrammos súlycsoport M 60 korosztályának Európa bajnoka lett, ezzel megváltotta repülőjegyét Barcelonába, az augusztusi világbajnokságra.
Gyolcsos Ferenc szakításban a 85 kilogrammos kezdését követően a 90 kg is sikerült, majd a harmadik fogása is eredményesnek bizonyult (95kg) ezzel a szakításban 5 kilóval megelőzte az második és harmadik helyen álló német, illetőleg osztrák versenyzőket.
Az első lökés gyakorlata a 110 kg, azt követően 115 kg, majd a 117 kg is sikeresnek bizonyult, így Gyolcsos Ferenc azon kevesek közé iratkozott fel, akiknek nem volt rontott fogása. A lökés előtt már csak Bakos Károly, edző tanácsát kellett megfogadnia. „Ferikém, nincs annál jobb, ha a Himnusz neked szól!.”
Két fehérvári versenyzőnek sikerült kvalifikálódni az Európa-bajnokságra, szombaton Bódis-Szabó Katinkának szurkolhatunk.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 07:38, szerda | Sport
Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában
Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén.
2026. Február 04. 07:32, szerda | Sport
Női vízilabda Eb - A görögök legyőzésével döntős a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért játszhat csütörtökön a funchali Európa-bajnokságon, miután a keddi elődöntőben ötméteresekkel 12-11-re legyőzte görög csapatot.
2026. Február 02. 07:33, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Ferencváros nyerte a rangadót
A címvédő Ferencváros egygólos mérkőzésen nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 20. fordulójának vasárnapi rangadóján.
2026. Február 02. 07:25, hétfő | Sport
Női vízilabda Eb - Az izraeliek elleni győzelemmel elődöntős a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően fölényesen, 22-6-ra nyert vasárnap az izraeli csapat ellen, ezzel elődöntőbe jutott a funchali Európa-bajnokságon.
