Városlista
2025. augusztus 20, szerda - István

Hírek

2017. Július 06. 18:21, csütörtök | Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu

Gyászmisével emlékeznek dr. Takács Nándor püspökre

Gyászmisével emlékeznek dr. Takács Nándor püspökre

Koncelebrált gyászmisét mutatnak be július 11-én 18 órai kezdettel a Székesegyházban Dr. Takács Nándor püspök halálának évfordulóján. A szentmise után az altemplomba nyughelyénél imádkoznak lelki üdvösségéért.

A 2016-ban elhunyt egykori püspök Szakos Gyula nyugállományba vonulásakor, 1991 őszén vette át az egyházmegye kormányzását, 2000-ben Fejér Megye, 2001-ben Székesfehérvár városa tüntette ki Díszpolgári címmel.

Takács Nándor Rábacsanakon született 1927. január 15-én. Középfokú tanulmányait a karmelita rend kisszemináriumában végezte. 1942-ben lépett a rend közösségébe, 1948-ban tett örökfogadalmát. A szerzetesrend keszthelyi főiskoláján tanult tovább, 1950-ben - amikor rendjének működési engedélyét megvonta az állam - a Központi Szemináriumba került. A győri egyházmegye papjává 1951. október 28-án szentelték.

Teológiai doktorátust szerzett, és a budapesti Központi Szeminárium énektanára és prefektusa volt 1954-től 1959 februárjáig, amikor állami nyomásra a kispapok döntő többségével együtt tanáraikat is elüldözték az intézményből. Az ÁEH ekkor a papi működéstől is eltiltotta: 1959-1973 között kántorként szolgált Gyöngyösön, Dömsödön, Csornán és Albertfalván. 1973-ban kapott újra papi beosztást: magyaróvári káplán lett, 1978-tól Tatabánya-Alsógalla plébánosa.

1986-tól a győri szeminárium tanára és spirituálisa. 1988. december 30-án nevezte ki II. János Pál pápa carcabiai címzetes püspöknek és székesfehérvári segédpüspöknek. Püspökké szentelése Esztergomban, 1989. február 11-én történt. 1990 márciusában koadjutor püspökké nevezték ki. Szakos Gyula nyugállományba vonulásakor, 1991 őszén vette át az egyházmegye kormányzását.

Gondja volt a katolikus óvodákra és iskolákra. Az ingatlanrendezés során az egyházmegyei tulajdonba visszakerült a nagy múltú székesfehérvári Szent István Művelődési Ház. Prohászka Ottokár és Shvoy Lajos után harmadiknak Takács Nándor püspök egyházmegyei zsinatot tartott.

Irányítása alatt a rendszerváltás adta lehetőséggel élve nagyszabású templomrekonstrukciók indultak meg, új templomok épültek a hajdani, ún. szocialista városokban. Kezdeményezésére szervezték újjá és nyitották meg az Egyházmegyei Múzeum kiállításait az egyházi műtárgyak bemutatásával. 2000-ben Fejér Megye, 2001-ben Székesfehérvár városa tüntette ki Díszpolgári címmel. 2003 áprilisában fogadta el a Szentszék nyugdíjkérelmét.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Augusztus 20. 09:15, szerda | Bulvár

Elpusztult Szása, a Fővárosi Állat- és Növénykert kistigrise

Elpusztult Szása, a Fővárosi Állat- és Növénykert négy hónapja született kistigrise - közölte az intézmény kedden.

2025. Augusztus 20. 08:39, szerda | Belföld

Augusztus 20. - Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.