Hírek
2017. November 21. 18:34, kedd |
Helyi sport
Forrás: szekesfehervar.hu
GŐZERŐVEL KÉSZÜL KILITI TAMÁS A DECEMBERI ÖKÖLVÍVÓ ORSZÁGOS BAJNOKSÁGRA

Kiliti Tamás indul a december 5-e és 8-a között Budapesten megrendezésre kerülő Papp László Felnőtt Férfi Ökölvívó Magyar Bajnokság küzdelmeinek 56 kilogrammos súlycsoportjában.
Amely az egyik legsűrűbb és legkiegyenlítettebb az egész mezőnyben. A nyolc induló versenyző kieséses rendszerben mérkőzik, így a végső sikerhez három győzelemre van szükség.
Sűrű őszi programon van túl Kiliti Tamás, a székesfehérvári Vadásztölténygyári Vasas Ifjúsági és Sportegyesület ökölvívója, aki végig a decemberi országos bajnokságra koncentrálva, mintegy végigbokszolta az elmúlt hónapokat, mérkőzött kubai ökölvívóval, szeptemberben, hazai pályán szorítóba lépett a Fight Aréna Gálán, Zágrábban bosnyák ellenfelet győzött le, két héttel ezelőtt pedig a nálánál éppen egy súlycsoporttal nehezebb, Eb-válogatóversenyt nyerő ellenféllel szemben szenvedett véleményes vereséget.
A székesfehérvári sportoló, felkészülése utolsó szakaszához érkezve elmondta, hogy sokat kesztyűzik Soós Ádámmal, a szintén székesfehérvári kempo-harcossal, aki sokat segít neki a páros gyakorlatok elvégzésében is. „Kedden Győrbe, szerdán pedig Budapestre, a KSI-hez utazom, ahol szintén erős, harcedzett ellenfelekkel fogok kesztyűzni.” - tette hozzá Kiliti Tamás. „Kesztyűs edzések, erős, tapasztalt partnerekkel, sok gyakorlás, majd a célegyenesben a formaidőzítés-élesítés van még hátra a felkészülésünkből.” - mondta el Kiliti Ferenc, ökölvívó edző, aki nem fogalmazott meg konkrét elvárást tanítványával - aki egyben a testvéröccse is - de azért annyit elárult, hogy mindketten nagyon szeretnék, ha éremmel térhetnének haza.
„Mindazonáltal - zárta a gondolatait az edző – úgy gondolom, hogy már most kijelenthetjük, hogy nagyon jó évet zárhattunk, megállapodtunk Székesfehérvár Önkormányzatával arról, hogy segítségükkel hamarosan új edzőterembe költözhetünk, amely a Bátky Zsigmond utcában lesz. Az egyesületünk taglétszáma jelenleg 100 körül van, de nemrégiben indítottunk gyerekcsoportot, így az utánpótlás nevelésére is egyre több energiát fordítunk.”
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 19. 07:53, kedd | Belföld
Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre
Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre - közölte a közlekedési vállalat az MTI-vel hétfőn.
2025. Augusztus 19. 07:52, kedd | Sport
BL-selejtező - Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt az FTC
2025. Augusztus 19. 07:51, kedd | Belföld
Kapu Tibor: 45 év után újra megmutattuk a tehetségünket a világnak
Mi, magyarok az ország minden tájáról, különböző intézményekből, különböző hátterekkel és tapasztalattal, de egyező céllal és hivatástudattal elértük azt, hogy 45 év után újra megmutassuk a tehetségünket a világnak
2025. Augusztus 19. 07:48, kedd | Külföld
Donald Trump: elérhetővé vált egy békemegállapodás
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására - közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.