Városlista
2025. augusztus 18, hétfő - Ilona

Hírek

2018. Január 25. 09:10, csütörtök | Sport
Forrás: szekesfehervar.hu

FELNŐTTEKET VERSENYEZTET ÉS GYERMEKEKET IS EDZ A VADÁSZTÖLTÉNYGYÁRI VASAS ISE

FELNŐTTEKET VERSENYEZTET ÉS GYERMEKEKET IS EDZ A VADÁSZTÖLTÉNYGYÁRI VASAS ISE

Nyolc hivatalos, jegyzőkönyvezett mérkőzést bokszolt az elmúlt esztendőben Kiliti Tamás, a székesfehérvári Vadásztölténygyári Vasas Ifjúsági és Sportegyesület ökölvívója.

Az ő és az egyesület idei célkitűzéseiről tájékoztatott szerdán Kiliti Ferenc, vezetőedző, aki azt is elmondta, hogy minden olyan 6 és 12 éves kor közötti fehérvári gyereket szívesen látnak - térítésmentesen - edzéseikre, akik érdeklődnek a sportág iránt.

„A felnőttek közt a tavalyi esztendő fő célkitűzése az volt, hogy tapasztalatot szerezzünk. Mérkőzéseink majdnem felét nem is saját súlycsoportunkban (56kg) mérkőztük, hanem feljebb mentünk, két találkozót a 62, míg egyet 64 kilogrammosok között vívtunk meg, az ellenfelek között szlovák, kubai, macedón versenyző is volt. Idén már várhatóan csak a saját súlycsoportjában fog bokszolni tanítványom, Tamás, aki előreláthatólag a közeljövőben csapattársat kap, akit azonban majd csak akkor szeretnék megnevezni, ha a konkrét megállapodás megszületett.” - fogalmazott Kiliti Ferenc, a Vadásztölténygyári Vasas Ifjúsági és Sportegyesület ökölvívó edzője.

„Az év végi és év eleji rövid pihenőt követően jelenleg az alap-állóképesség fejlesztés időszaka zajlik. Március második felében lesz az első éles verseny, attól kezdve pedig nagyjából havonta követik egymást a megmérettetések, egészen decemberig, a magyar bajnokság hagyományos időpontjáig.” - folytatta a fiatal tréner.

„A felnőtt versenyeztetés mellett egyesületünknek továbbra is van gyerekboksz-csoportja, továbbá kezdőknek újat is indítunk, ahová valamennyi, az ökölvíváshoz kedvet érző, 6 és 12 éves kor közötti fehérvári kislányt és kisfiút szeretettel várunk - ingyenes - edzéseinkre, Nagy Kornél edző kollégámmal, akivel szeretnénk még inkább odafigyelni az utánpótlás-nevelésre. Nyáron, június 21-24-ig edzőtáborunk is lesz, Velencén, ahol boksz-bemutatót, jógafoglalkozást és táplálkozás-tanácsadást is tartunk. Nagy álmunk egy olyan rendezvény, amely egy nagyszabású gála keretében mutatná be a fehérvári bunyósokat. Kőszegen láttam erre nagyon jó példát, az Ostrom Kupát, amely a nemzetközi ökölvívó-verseny mellett egy szabadtéri régiós pofonparti is, és amelyet minden esztendőben a város török ostromára emlékező fesztivál nyitányaként rendeznek meg.” - tette hozzá Kiliti Ferenc.

szekesfehervar.hu

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 18. 08:05, hétfő | Sport

Labdarúgó NB I - A Győr hét gólt szerezve nyert az MTK otthonában

A Konferencia-ligában a főtábláért küzdő Győr 7-2-re nyert az MTK Budapest otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának második vasárnapi mérkőzésén.

2025. Augusztus 18. 08:04, hétfő | Sport

Osztrák Nagydíj - Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött

Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött a gyorsaságimotoros-világbajnokságban: az Osztrák Nagydíj vasárnapi megnyerése után így már 142 pontos előnnyel vezet az elitkategóriának számító Moto GP-ben.

2025. Augusztus 17. 08:41, vasárnap | Sport

A Puskás Akadémia legyőzte a BL-selejtezőre készülő Ferencvárost

A Puskás Akadémia 2-1-re nyert a címvédő Ferencváros otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának szombat esti rangadóján.