Hírek
2018. November 13. 11:00, kedd |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Fejlesztések a fehérvári fogorvosi ügyeleten - új fogászati széket vásárolt a város

Egy új fogászati szék és a hozzá tartozó eszközök kerültek az Orvosok Házában található fogászati ügyeletre.
A mintegy hatmillió forintba kerülő eszközt városi forrásból szerezte be a Humán Szolgáltató Intézet. A város polgármestere elmondta, hogy tárgyalnak arról a város fogorvosaival, hogy minél több helyen modern körülmények várják a betegeket Székesfehérváron.
Az új gépet kézidarabokkal és kompresszorral együtt önkormányzati támogatásból szerezték be.
A felnőtt és a gyerek háziorvosokkal már évek óta folytatunk szakmai együttműködést a fejlesztések érdekében és néhány hónapja a város fogorvosaival is hasonló szakmai megbeszélés indult – mondta Cser-Palkovics András polgármester. Ennek egyik eredménye az Orvosok Házában található fogorvosi ügyeletre beszerzett új fogorvosi szék. Bízom abban, hogy akinek az ügyeletre kell jönnie látja majd, hogy sokkal jobb körülmények fogadják majd, mint korábban. Fehérvár polgármestere elmondta továbbá, hogy tárgyalnak arról a város fogorvosaival, hogy minél több helyen modern körülmények várják a betegeket.
Dr. Kristóf Edit, Dr. Magvasi Zsuzsanna, Dr. Szabó Zsuzsanna és Dr. Hátsági-Horváth Miklós fogorvosok mellett Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok is ott volt, amikor újságíróknak is megmutatták az új fogorvosi széket.
Varga Márta a Humán Szolgáltató Intézet vezetője kiemelte, hogy teljes egészében önkormányzati beruházásból, mintegy hatmillió forintból valósult meg az új fogorvosi szék beszerzése, a hozzá tartozó kompresszorral és eszközökkel. Az ügyeleten használt komplett fogászati kezelőegység cserére szorult, mivel a több mint húsz éves gép funkciói korlátozottan vagy nagyon nehezen voltak használhatóak. Fogorvosi ügyelet szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon 8.00-tól – 14.00-ig van Fehérváron.
A Széchenyi utcai iskolafogászatra is egy ugyanilyen komplex fogászati kezelőegységet vásárolt nemrégiben a Humán Szolgáltató Intézet.
A fogorvosok nevében szeretném megköszönni a fejlesztést – mondta Dr. Magvasi Zsuzsanna fogorvos. Ide általában félve, szorongva és fájdalommal jönnek a betegek és nyilván nekik sem és a fogorvosoknak sem mindegy, hogy milyen környezetben zajlik egy-egy beavatkozás.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 19. 07:53, kedd | Belföld
Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre
Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre - közölte a közlekedési vállalat az MTI-vel hétfőn.
2025. Augusztus 19. 07:52, kedd | Sport
BL-selejtező - Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt az FTC
2025. Augusztus 19. 07:51, kedd | Belföld
Kapu Tibor: 45 év után újra megmutattuk a tehetségünket a világnak
Mi, magyarok az ország minden tájáról, különböző intézményekből, különböző hátterekkel és tapasztalattal, de egyező céllal és hivatástudattal elértük azt, hogy 45 év után újra megmutassuk a tehetségünket a világnak