Városlista
2025. augusztus 18, hétfő - Ilona

Hírek

2017. Augusztus 07. 22:10, hétfő | Helyi
Forrás: okkfehervar.hu

Érzékenyítő programok a Napraforgó táborban

Érzékenyítő programok a Napraforgó táborban

A fogyatékossággal élők iránti érzékenyítés, a toleranciára nevelés volt a célja azoknak a programoknak, melyeket ma tartottak a Napraforgó Városi Napközis Táborban vakációzó gyerekeknek.

Darkó Dorka látássérült fiatal a vakvezető kutyájával együtt tartott interaktív előadást, illetve bemutatták azokat a sérült gyerekekről szóló kisfilmeket, melyek a SZÉP-program keretében készültek.

Nagy érdeklődés övezte a fogyatékosággal élők iránti érzékenyítő programokat ma délelőtt a Napraforgó Városi Napközis Táborban.

Darkó Dorka látássérült lány kétéves vakvezető kutyájával, Nelsonnal érkezett, beszélt mindennapi életükről, főként arról, hogy miként oldja meg az utcai közlekedést a kedvence segítségével. Elmondta, hogy egy vakvezető kutya és gazdája egymásra találása, összeszoktatása nem könnyű feladat, hiszen mindkét félnek komoly vizsgafeltételeknek kell megfelelnie. A gyerekek kérdezhettek is Dorkától. Kíváncsiak voltak többek között arra, hogy feladata teljesítése közben lehet-e vakvezető kutyát simogatni, megijedhet-e az állat bármilyen zavaró, külső körülménytől, és egy esetleges támadáskor megvédené-e a gazdáját.

A Napraforgó táborban mutatták be első alkalommal azt a négy kisfilmet, melyek egy-egy látás-, hallás- és mozgássérült, illetve Down-szindrómás gyermek életét mutatják be a velük egykorú, egészséges társaiknak. A kisfilmek a januárban útjára indított SZÉP, azaz Székesfehérvári Érzékenyítő Program keretében, a város Önkormányzatának támogatásával készültek. A négyperces alkotások által bepillantást nyerhetünk a sérült gyermekek mindennapjaiba, iskolai és családi életébe, érzékeltetve azt, hogy sérülten is örömteli, teljes és értékes életet élnek a főszereplő gyerekek.

A felnőtteknek fontos tudniuk, hogyan lehet természetes módon közösséget alkotni a fogyatékossággal élőkkel. Ezt szükséges megtanítani az új generációknak is, hiszen a gyerekek nagyon nyitottak és elfogadóak. A kisfilmek különleges módon éppen gyerekekről készültek gyerekeknek. – hangsúlyozta a bemutató kapcsán Lengyel Zsófia, a SZÉP ötletgazdája és koordinátora.

Fontos, hogy Székesfehérváron minél előbb elkezdjük a társadalmi szemléletformálást. A filmek által megtudhatjuk, hogyan élnek sérült társaink, és miként tudunk számukra segítséget nyújtani. Ezáltal a város még befogadóbb, élhetőbb lesz. – mondta a filmbemutató kapcsán Molnár Tamás civil és ifjúsági tanácsnok.

A bemutatót követően a táborozó gyerekek plakátokat készítettek frissen szerzett élményeikről, illetve bekötött szemmel csörgőlabda játékot játszottak, megtapasztalva a vaksággal, látássérültséggel együtt járó kommunikációt.

A kisfilmeket hamarosan megtalálják az érdeklődők a Facebook-on és a legnagyobb videomegosztó portálon is. Emellett az új tanévtől bemutatják az alkotásokat fehérvári általános iskolák első-második osztályaiban is.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Augusztus 18. 09:16, hétfő | PR

Hitelezés: egyelőre fellélegezhetnek a magyar cégek

jóval kevesebb cégnek kell majd fenntarthatósági kérdésekre válaszolnia

2025. Augusztus 18. 08:05, hétfő | Sport

Labdarúgó NB I - A Győr hét gólt szerezve nyert az MTK otthonában

A Konferencia-ligában a főtábláért küzdő Győr 7-2-re nyert az MTK Budapest otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának második vasárnapi mérkőzésén.

2025. Augusztus 18. 08:04, hétfő | Sport

Osztrák Nagydíj - Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött

Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött a gyorsaságimotoros-világbajnokságban: az Osztrák Nagydíj vasárnapi megnyerése után így már 142 pontos előnnyel vezet az elitkategóriának számító Moto GP-ben.