Az Avatar című filmben egy lakható, Pandora nevű hold szolgál a cselekmény helyszínéül. A bolygók körül keringő holdak lakhatóságának kérdése nem először jelenik meg a science fiction művekben. Az egyik legismertebb példa a Jedi visszatér, ahol az Endor erdőségeiben játszódik a történet egy része. Az Avatarban megjelenő környezet tudományos szempontból is érdekes. Az exobolygók (Naprendszeren kívüli bolygók), főleg feltehetőleg az óriásbolygók körül keringő holdak közül több is olyan távolságban lehet csillagától, hogy felszíni viszonyai tartósan lehetővé tegyék a folyékony víz előfordulását. Érdekes módon az ilyen holdak adottságai a kisebb, gyengébb energiakibocsátású csillagok körül kedvezőbbek lehetnek az élethez, mint az ugyanezen csillagok körül, ugyanekkora távolságra keringő exobolygóké. A halványan sugárzó csillagokhoz ugyanis közel húzódik az úgynevezett Lakhatósági Zóna, ahol a folyékony víznek kedvező viszonyok tartósan jelen lehetnek. Ez a távolság azonban olyan kicsi, hogy a bolygó idővel kötött tengelyforgásúvá válik, és mindig ugyanazt az oldalát fordítja csillaga fele. Ettől pedig hatalmas hőmérsékleti különbségek léphetnek fel rajta - igaz, az eltéréseket erős szelek is kiegyenlíthetik, mint arra már több példát is találtak. Ugyanakkor, ha egy olyan óriásbolygó van ebben a zónában, amely körül holdak is keringenek (és azokat nem térítették le pályáikról a közeli csillag gravitációs zavarai), ezeken a napszakok továbbra is váltakoznak - hiszen keringenek planétájuk körül. Itt tehát váltakozik a nappal és az éjszaka, és feltehetőleg nincs óriási különbség a nappali és az éjszakai hőmérséklet között. Óriásbolygók körül lehetnek akár Föld méretű holdak is, amelyek vastag légkörrel bírnak - de atmoszféra övezi a Naprendszerben is például a Titant, amely közel fele akkora, mint a mi planétánk. A film kapcsán felmerülhet továbbá, hogy mai műszereinkkel fel tudnánk-e fedezni egy Pandorához hasonló holdat egy távoli exobolygó körül. Hosszú megfigyelés-sorozattal, szerencsés esetben nem lenne lehetetlen az azonosítás (ha az exobolygó a Földről nézve időnként elhalad a csillaga előtt), kimutatása ma mégis igen nehéz feladat. Ugyanakkor a 2014-ben felbocsátandó James Webb-űrtávcső már könnyen felfedezhet egy ilyen égitestet. Ez a műszer nemcsak azonosítani tudja majd az ilyen exoholdakat, de elvileg, durva közelítéssel légköri összetételük is megbecsülhető lenne a mérései alapján.