Városlista
2025. augusztus 18, hétfő - Ilona

Hírek

2018. Július 09. 16:08, hétfő | Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu

Elkezdődött a XXIX. Kandó Kálmán Nyári Egyetem Székesfehérváron

Elkezdődött a XXIX. Kandó Kálmán Nyári Egyetem Székesfehérváron

Az Óbudai Egyetemen az idén már 29. alkalommal rendezi meg a Kandó Kálmán Nyári Egyetemet határon túli magyar mérnökhallgatóknak.

Céljuk, hogy a hallgatók identitásának erősítése mellett segítsék a szakmai magyar szókincs elsajátítását és a hallgatók szakmai fejlődését.

A nyári egyetemen képet kaphatnak a hallgatók a magyar ipar helyzetéről, de a szervezők céla, hogy a fiatalok tehetségének kibontakoztatását segítsék a matematikai-logikai és interperszonális területeken. Immár negyedik éve a rendezvényt az egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kara és az Alba Regia Kar közösen, Székesfehérváron szervezi meg.

Székesfehérvár nevében Horváth Miklós Csaba a Gazdasági szakbizottság elnöke köszöntötte a szabadegyetem halllgatóit, akiknek a fehérvári felsőoktatás fontosságáról beszélt, majd örömét fejezte ki, hogy határon túli hallgatók érkeztek a nemzet történelmi fővárosába.

A hallgatók Kárpátaljáról, Erdélyből, a Partiumból, Délvidékről valamint magyarországi egyetemekről, elsősorban az Óbudai Egyetemről érkeznek, és bő egy hétig, 2018. július 7-15-ig tartózkodnak Székesfehérváron.

Szakmai és kulturális programokat is szerveznek a hallgatóknak.

Részt vesznek Velencei-tavi kenutúrán, Parlamenti kiránduláson, megismerkednek Székesfehérvár történetével és nevezetességeivel, szakmai előadásokat hallgatnak, részt vesznek gyárlátogatáson és interaktív laboratóriumi gyakorlatokon is.

Dr. habil. Tick József, az Óbudai Egyetem rektorhelyettese a megnyitón úgy fogalmazott, hogy a nyári egyetemi oktatás egy speciális tudásátadási formának ad lehetőséget. Szakít az intézményi keretekkel, és lehetőséget ad a kitekintésre. Másrészt a határon túli fiatalok megismerhetik Magyarország nevezetes helyeit, melyekre mindannyian büszkék lehetünk. Harmadrészt pedig azonos értékek mentén kapcsolatok jöhetnek létre a magyarországi és a határon túli fiatalok között.

Borbély Endre főiskolai docens, a rendezvénysorozat egyik főszervezője Hóséás prófétát idézve úgy fogalmazott: "a tudomány nélkül való nép elbukik." Arra kérte a fiatalokat, hogy figyeljék folyamatosan a legújabb tudományos fejleményeket és képezzék magukat.

szekesfehervar.hu

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Augusztus 18. 09:16, hétfő | PR

Hitelezés: egyelőre fellélegezhetnek a magyar cégek

jóval kevesebb cégnek kell majd fenntarthatósági kérdésekre válaszolnia

2025. Augusztus 18. 08:05, hétfő | Sport

Labdarúgó NB I - A Győr hét gólt szerezve nyert az MTK otthonában

A Konferencia-ligában a főtábláért küzdő Győr 7-2-re nyert az MTK Budapest otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának második vasárnapi mérkőzésén.

2025. Augusztus 18. 08:04, hétfő | Sport

Osztrák Nagydíj - Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött

Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött a gyorsaságimotoros-világbajnokságban: az Osztrák Nagydíj vasárnapi megnyerése után így már 142 pontos előnnyel vezet az elitkategóriának számító Moto GP-ben.