Hírek
2023. Május 22. 11:36, hétfő |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Elkészült és használható az új Fürdő sori kishíd a Malom csatorna fölött

Egy 2017-es hídvizsgálat során derült ki, hogy a Fürdő utcai Malom-csatorna közúti hídnak komoly szerkezeti meghibásodása van,
ami miatt le kellett zárni a gépjárműforgalom elől. Hosszas előkészítés és a környék komplex tervezése után, megannyi közműkiváltást követően mostanra elkészült az új híd megépítése.
Székesfehérváron összesen 80 híd található, amiket rendszeres időközönként át kell vizsgálni.
A környéken élőknek és a tópartis szülőknek is nagy segítség a közlekedésben az új Fürdő sori kishíd megnyitása - mondta Földi Zoltán a Felsőváros önkormányzati képviselője. „A régi hidat több mint hat éve kellett lezárni a gépjárműforgalom elől. A mostani új híd elkészülte után pedig nagyon fontos lesz a Fürdő sor és a Malom csatorna medrének felújítása és szeretnénk a Sörház téri malomnak is valamilyen emléket állítani.”
Nem a híd építése, hanem a kivitelezés előkészítése tartott nagyon sokáig – emelte ki Nagy Zsolt a Polgármesteri Hivatal Közlekedési Irodájának vezetője. „Amikor a hídvizsgálatkor értesített a szakértő, hogy le kell zárni a hidat elkezdődött egy komplex tervezés, mely nem csak az új híd megépítésére vonatkozott. A Malom csatorna teljes mederrendezését is megterveztette a város egészen a Bregyó közig, illetve a Fürdő sor felújításának a tervei is elkészültek. Nagyon sok közművet kellett kiváltani ami jóval meghaladta a híd építésének a költségét.”
A híd alatt egy távhővezeték, a szerkezetben pedig 15 védőcsőben elektromos vezetékek, vízvezeték és különböző optikai kábelek is futnak.
A kivitelezés alatt talán a legnehezebb az volt, hogy az őszi nagyobb esők alatt kezdhettük el a munkát és néha hiába tereltük el a vizet, átfolyt a duzzasztógáton - mondta mondta Csorna László, a C és R Közlekedésépítő Kft. ügyvezetője.
"Előre gyártott beton keretelemeket építettünk be a megfelelő alapozás után, ami nagyon látványos része volt az építésnek. Nem úgy mint amikor a különböző kötési időket kellett kivárni és ilyenkor egy külső szemlélő csak azt látja, hogy áll az építkezés és semmi nem történik.”
A híd átadásával ismét biztosított a Fürdő sor és a Fürdő utca közötti közúti kapcsolat és a gépjárművek áthaladása.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 18. 09:16, hétfő | PR
Hitelezés: egyelőre fellélegezhetnek a magyar cégek
jóval kevesebb cégnek kell majd fenntarthatósági kérdésekre válaszolnia
2025. Augusztus 18. 08:05, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Győr hét gólt szerezve nyert az MTK otthonában
A Konferencia-ligában a főtábláért küzdő Győr 7-2-re nyert az MTK Budapest otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának második vasárnapi mérkőzésén.
2025. Augusztus 18. 08:04, hétfő | Sport
Osztrák Nagydíj - Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött
Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött a gyorsaságimotoros-világbajnokságban: az Osztrák Nagydíj vasárnapi megnyerése után így már 142 pontos előnnyel vezet az elitkategóriának számító Moto GP-ben.