Hírek
2017. Július 18. 06:56, kedd |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Egy lerombolt iraki templom keresztjét kapta ajándékba a fehérvári püspök

Bashar Matti Warda erbili káld érsek és Salar Soulajman Bodagh újjáépítésért felelős általános helynök, káld katolikus főtisztelendő atya küldött ajándékot a székesfehérvári megyés püspöknek.
A relikvia Irakból, Batanja városából származik; az Iszlám Állam által elpusztított Szent Cyriacus-templom megmaradt keresztje.
A keresztet Kótai Róbert százados, katolikus tábori lelkész hozta el főpásztorának, aki 2015 óta tábori lelkészként több ízben járt az iraki Kurdisztánban, segítve Vezekényi Csabát, Magyarország erbili főkonzulját a helyi keresztény közösségekkel való kapcsolatok és együttműködések kialakításában, vallásdiplomáciai szolgálatában.
A relikvia a batanjai káld templom keresztje volt, amelyről a korpuszt erőszakkal távolították el. Az ISIS katonái a szent helyet meggyalázták, oltárait szétverték, a keresztény szimbólumokra célba lőttek. Nemcsak arab, hanem német nyelven is keresztényeket gyalázó feliratokat festettek a templom és az azt körülvevő kolostor falaira.
Spányi Antal püspök levélben köszönte meg az erbili káld érsek ajándékát, amelyben biztosította a főpapot a lelki közösségről, az üldözöttekért mondott ima folytatásáról, és arról, hogy keresi a személyes kapcsolatfelvétel lehetőségét is.
A székesfehérvári megyés püspök régóta kapcsolatban áll a CSI (Christian Solidarity International) keresztény nemzetközi emberjogi szervezettel és figyelemmel kíséri a szervezet munkáján keresztül a hitük miatt üldözöttek sorsát a világban. A főpásztor az erőszak felerősödése, a leégett templomok, a meggyalázott keresztek, az elhagyott falvak láttán tíz éve arra kérte az egyházmegye papjait és a híveket, hogy imádkozzanak az üldözött és vértanúságot szenvedett keresztényekért.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 20. 09:15, szerda | Bulvár
Elpusztult Szása, a Fővárosi Állat- és Növénykert kistigrise
Elpusztult Szása, a Fővárosi Állat- és Növénykert négy hónapja született kistigrise - közölte az intézmény kedden.
2025. Augusztus 20. 09:14, szerda | Külföld
Donald Trump: a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat Ukrajna
2025. Augusztus 20. 08:39, szerda | Belföld
Augusztus 20. - Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.