Székesfehérváron minden évben megemlékeznek a Zichy-ligeti emlékműnél a gyalogezred emléknapján, hogy a csatatereken maradt déd- és ükapák hősies katonai helytállása, küzdelme ne merüljön feledésbe. A helyszín azért is szimbolikus jelentőségű, mert a közvetlen szomszédságában van az ezred korabeli laktanyája.

Július 18-a az első világháborúban harcolt Magyar Királyi 17-es Honvéd Gyalogezred Emléknapja. Az alkalom tiszteletére Székesfehérvár Önkormányzata és a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága hagyományosan minden évben közösen szervez megemlékezést a Zichy ligetben, az oroszlános emlékműnél.

A 17-es gyalogezred több ízben elveszítette a puskáinak zömét, az emberveszteségek óriásiak voltak. A 2. isonzói csatában, július 18-án is így történt és ez a nap lett az ezred emléknapja.

A Magyar Királyi 17-es Honvéd Gyalogezred emléknapja a Zichy ligetben Vargha Tamás Székesfehérvár országgyűlési képviselője, honvédelmi álllamtitkár megemlékező beszédében kiemelte, hogy a Székesfehérvári Magyar Királyi 17-es Honvéd Gyalogezred katonái hittel és bizalommal szolgálták a hazát.

„A történelemkönyvekben gyakorta úgy írnak róluk, mint a háború áldozatairól, de mi tudjuk és valljuk, hogy hősök voltak. Nem mindig azok a történelem hősi halottai, akik diadalmasan bevonulnak az emlékezet nagy Pantheonjába. Az igazi hőseink, azok az elfeledett honvédők, akiket névtelenül eltemettek. A haza, - írja a költő, - amit mi magunkban hordunk, s ami nem veszhet el, mert egy az emberekkel. A haza él. Úgy él, hogy minden egyes élet hozzátett egy világot, egy kis égitestet, amely aztán percekre, évekre vagy évtizedekre képes volt megvilágítani azt.”

Mészáros Attila Székesfehérvár alpolgármestere arról is beszélt, hogy Magyarország az első világháborúban több mint hárommillió katonát adott, amelynek több mint a felét veszteség érte.

"734 ezer katona fogságba esett, 743 ezer fő megsebesült, 661 ezer honvéd meghalt. A 96 zászlóaljból a háború végére már csak 41 létezett. Ezek a puszta számok, a nagy háború összegzése. A kiemelkedő katonai helytállásé, a rengeteg emberi tragédiáé és a gigantikus anyagi veszteségé. A világháború nagy küzdelmeiből a 17. gyalogezred is derekasan kivette a maga részét, ahogy arról az ezredparancsnok, Márkosfalvy Sipos Gyula nyugalmazott tábornok is ír a borzalmas harcokat megörökítő könyvében. A háború 52 hónapját a 17-esek kisebb megszakításokkal az első vonalban, harcban, ütközetben töltötték - többnyire túlerőben lévő ellenséggel szemben.

Jártak a Monarchia összes harcterén, részt vettek valamennyi nagyobb csatában. Szerbia hegyei, Doberdó sziklái, Volhínia végtelen rónasága és Erdély bércei közt számtalan hős porlad, talán névtelenül. Ezen helyek, a székesfehérvári ezred önfeláldozó kötelességtudatának, az igazi magyar vitézség és a hazaszeretet csodálatos megnyilatkozásának örökérvényű színhelyei maradnak. Hősi halottainkkal szemben kötelességünk a kegyeletet leróni, és utódainknak az önfeláldozó honvédek történetét átörökíteni. Ennek szimbóluma ez az emlékmű is, amely jövőre lesz száz esztendeje annak, hogy itt állva hirdeti a székesfehérvári 17-esek háborús helytállását.”