Városlista
2025. augusztus 19, kedd - Huba

Hírek

2019. Április 02. 07:23, kedd | Kék hírek
Forrás: police.hu

Betörtek a hédervári postára, majd zsákutcába hajtottak a betörők

Betörtek a hédervári postára, majd zsákutcába hajtottak a betörők

Indítványozta hétfőn annak a két férfinek az előzetes letartóztatását a rendőrök, akik a gyanú szerint betörtek a hédervári postára.

Ismeretlenek március 31-én 5 óra 20 perckor törtek be a hédervári postahivatalba. Egy szemtanú jelezte a rendőröknek, hogy egy gyanúsan mozgó kocsit látott a közelben, ezért a járőrök keresni kezdték a járművet. Hédervár egyik zsákutcájában megtalálták, amelyben két férfi ült.

A rendőrök megállították az autót, igazoltatták a sofőrt és utasát, valamint átvizsgálták a járművet és az abban fellelt csomagokat. Ennek során, valamint azon a helyszínen, ahol korábban a két férfi megállt a kocsival, bűncselekmény elkövetéséhez használt tárgyakat és eszközöket, illetve ruhaneműket és egy gáz-riasztó fegyvert is találtak. A betörés elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 26 és 31 éves szlovák állampolgárokat elfogták és a rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók mindkettőjüket lopás vétség kísérletének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozás során felmerült a gyanú, hogy a két külföldi férfi több hasonló jellegű bűncselekményt is elkövetett Mosonmagyaróváron és környékén, ezért 2019. április 1-jén a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság előterjesztést tett letartóztatásuk indítványozására.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 18. 07:56, hétfő | Kék hírek

Holtan találtak meg egy terepfutót borsodban

Holtan találtak rá egy terepfutó verseny szombaton eltűnt résztvevőjére vasárnap a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Cserépfalunál - közölte a vármegyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

2025. Augusztus 12. 07:42, kedd | Kék hírek

Egy dühöngő felgyújtotta az ikonikus mórágyi buszmegállót

2025. Augusztus 07. 07:58, csütörtök | Kék hírek

Őrizetbe vették a miniszterelnök megöletését tervező férfit