Hírek
2019. Január 31. 10:39, csütörtök |
Bulvár
Forrás: hvg.hu
Bemondta egy gyógyszercég: egy éven belül teljesen és véglegesen gyógyítható lesz a rák
A rák teljes körű gyógyítását ígéri a következő egy éven belül az izraeli Accelerated Evolution Biotechnologies (AEBi) gyógyszervállalat. A bejelentésre a tudományos világ kétkedéssel tekint.
„Rákterápiánk már az első naptól hatékony lesz, a teljes kezelés néhány hét alatt lezajlik majd, és semmilyen vagy minimális mellékhatásokkal jár majd” – büszkélkedett a The Jerusalem Post című lapnak Dan Aridor, az AEBi nevű biotechnológiai cég igazgatótanácsának elnöke. Sietve azt is hozzátette: a terápia a jelenleg elérhető részben már működő módszereknél jóval olcsóbb lesz.
A generikus, ugyanakkor személyre szabott gyógyászati megközelítést alkalmazó megoldást a 2000-ben alapított izraeli startup MuTaTo néven emlegeti. A rövidítés a multi-target toxin kifejezésre utal, ami magyarul annyit tesz: biológiai folyamat során létrehozott, több területet is célzó méreg. Az izraeli napilapban ismertetett terápia során többféle peptiddel (meghatározott rendben kapcsolódó aminosavakból felépülő kémiai vegyületekkel) támadják a rákos sejteket egyszerre. A siker kulcsa az AEBi kutatói szerint az összetevőkön túl éppen ez utóbbi szempont, azaz a többlépcsős támadás egyidejűsége.
[Ez már áttörés: sikerült a rákos sejteket átprogramozni ártalmatlan zsírsejtekké]
A vállalatot vezető Ilan Morad a The Jerusalem Postnak arról számolt be, hogy amikor állatkísérleteik során egereken próbálták ki terápiájukat, akkor a rágcsáló egészséges sejtjei egyáltalán nem károsodtak, csak a daganatos szöveteket likvidálták. Azóta már több úgynevezett in vitro (nem élő szervezetben végrehajtott) kísérletnek is alávetették a kidolgozott megoldást, melyek során a rákterápia eredményei rendre pozitívak voltak. Morad szerint hamarosan a klinikai fázisba lép a tesztelés.
Az AEBi bejelentésére a tudományos világ egyelőre kétkedéssel tekint. Már csak azért is, mert a cég eddig semmilyen tudományos folyóiratban nem mutatott meg semmit (rész)eredményeiből. Az izraeli biotechnológiai vállalat ezzel együtt igen magabiztos. A CNBC amerikai hírtelevíziónak az AEBi szóvivője megerősítette: az egy év múlva már az első emberek által is kipróbálható megoldásuk teljeskörűen, véglegesen eltörli a rákot a kezelt ember szervezetéből. Azokban a nagyon ritka esetekben, amikor valakinél mégis visszatér a megbetegedés, a második kezeléssel korrigálni, optimalizálni lehet majd a hatást.
A vállalat azt ígéri, először a tüdőrákkal működik majd a kezelés, ennek útjára indítása után fognak bele abba, hogy a többi típusra is adaptálják a terápiát.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 20. 10:03, szombat | Bulvár
Rómában fizetős lesz a Trevi-kút február elsejétől
Két eurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől - jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.
2025. December 20. 09:59, szombat | Bulvár
Számos ismert közéleti személyiség és politikus neve is feltűnik a pénteken nyilvánosságra hozott Epstein-aktákban
Számos ismert közéleti személyiség és politikus neve is feltűnik az amerikai igazságügyi minisztérium által a törvény által megszabott határidőben pénteken nyilvánosságra hozott Epstein-aktákban.
2025. December 18. 07:38, csütörtök | Bulvár
Sean Paul 2026 májusában a Budapest Parkban ad koncertet
Sean Paul jamaicai előadó 2026. május 17-én először lép fel Budapesten, a Budapest Parkban – közölték a szervezők az MTI-vel.
2025. December 17. 07:52, szerda | Bulvár
HUN-REN: ökológiai szempontból jobb a valódi fenyőfa, mint a műfenyő
Ökológiai szempontból jobb valódi fenyőfát vásárolni karácsonyra, mint műfenyőt - hívja fel a figyelmet Aszalós Réka, a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) Ökológiai Kutatóközpontjának tudományos munkatársa.
