Hírek
2017. Június 22. 13:36, csütörtök |
Helyi
Forrás: mti.hu
Ács János karnagy is vezényel a székesfehérvári templomi koncertsorozaton

Az olasz operarepertoár világhírű specialistája, Ács János karnagy is vezényel Székesfehérváron a július 6. és 27. között rendezendő templomi koncertsorozaton.
A Harmonia Albensis rendezvénysorozatot bemutató keddi sajtótájékoztatón Ács János elmondta, hogy július 13-án a Szent István-székesegyházban Te Deum - Örökségünk himnusza címmel rendezendő koncerten Kodály Zoltánt és zenéjét állítják a középpontba. Izgalmasnak nevezte, hogy az Alba Regia Szimfonikus Zenekar mellett a város jelentősebb kórusai közös előadásukban "megpróbálják az énekhangot mint a legremekebb hangszert felemelni".
A karnagy kiemelte, hogy a Budavári Te Deum, a 20. század egyik legnagyobb szakrális műve lesz a koncert csúcspontja, előtte a Nyári este és a Vértanúk sírján című Kodály-művek is felcsendülnek.
Brájer Éva alpolgármester kiemelte, hogy a közönség hallhat majd egy másik csemegét is, hiszen Székesfehérvár olasz testvérvárosából, Centóból érkezik egy énekegyüttes a sorozat záró koncertjére.
Ifjabb Major István, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatója hozzáfűzte, hogy július 27-én a Szent Imre-templomban a Harmonico ConCento nyolcfős énekegyüttest hallhatja a közönség, őket orgonista kíséri majd. Repertoárjuk a reneszánsztól napjainkig terjed és Cento, illetve Ferrara környéki szerzők művein alapszik.
Az igazgató elmondta, hogy a sorozat első koncertjén, július 6-án a Ciszterci templomban a barokk zenéé lesz a főszerep: Alexander Schneider kontratenort a külföldi és magyar zenészekből álló Ensemble Cantilene zenekar kíséri.
A harmadik koncert július 20-án lesz, ekkor a Szent István-székesegyházban Rákász Gergely orgonaművész ad önálló estet.
A művész elmondta, hogy estjének címe, az Illuminations - Megvilágítások a rengeteg gyertyára utal, amelyek fénye bevilágítja majd a templomot a koncert közben. Hozzátette: Kodály Epigrammák című műve is szerepel majd a másfél órás orgonakoncerten, de felcsendülnek Ravel, César Franck és Bach művei is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 18. 09:16, hétfő | PR
Hitelezés: egyelőre fellélegezhetnek a magyar cégek
jóval kevesebb cégnek kell majd fenntarthatósági kérdésekre válaszolnia
2025. Augusztus 18. 08:05, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Győr hét gólt szerezve nyert az MTK otthonában
A Konferencia-ligában a főtábláért küzdő Győr 7-2-re nyert az MTK Budapest otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának második vasárnapi mérkőzésén.
2025. Augusztus 18. 08:04, hétfő | Sport
Osztrák Nagydíj - Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött
Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött a gyorsaságimotoros-világbajnokságban: az Osztrák Nagydíj vasárnapi megnyerése után így már 142 pontos előnnyel vezet az elitkategóriának számító Moto GP-ben.