Hírek
2018. Február 01. 09:49, csütörtök |
Sport
Forrás: vidi.hu
A VIDEOTON FC SZERZŐDTETTE MARKO SCSEPOVICS BÁTYJÁT, STEFANT
A 28 éves szerb támadó a spanyol első osztályban szereplő Getafe együttesétől érkezett Székesfehérvárra.
Az elmúlt félévet a szintén spanyol Sporting Gijónnál töltötte kölcsönben. Tomás Tujvel, Huszti Szabolcs és Boban Nikolov után Stefan Scsepovics a Videoton negyedik téli igazolása.
A 28 esztendős csatár Belgrádban született és a Partizannál nevelkedett, ám még ifjúsági korában átigazolt az OFK Belgrádhoz, ahol 2008-ban, azaz 18 esztendősen a felnőttek között is bemutatkozott. A következő években több különböző klubnál is megfordult, legeredményesebb szezonja pedig a 2013-14-es volt, amikor a spanyol másodosztályban a Sporting Gijón színeiben 39 bajnokin 9 gólpassz mellett 23-szor talált be, ezzel pedig a második helyen végzett a góllövőlistán. 2016-ban igazolt legutóbbi klubjához, a madridi Getaféhoz, amely júliusban korábbi sikerei színhelyére, a Sporting Gijónhoz adta kölcsön. Stefan Scsepovics a szerb, az olasz, a belga, az izraeli, a skót és a spanyol élvonalban összesen 141 bajnokin lépett pályára és 62 gólt szerzett.
"Azért jöttem a Vidihez, hogy a legjobbamat nyújtsam, góljaimmal segítsem a csapatot és megnyerjük a bajnokságot. Nem szeretek az erősségeimről beszélni, mert azoknak a megítélése nem az én feladatom, hanem a szakembereké és persze a szurkolóké. Én egyszerűen csak igyekszem a saját határaimat feszegetve mindent beleadni, és ha ez megtörténik, az az egész csapat hasznára lesz. Sokat beszéltem a testvéremmel a klubról, a célokról, a körülményekről és minden egyébről, ez pedig rengeteget segített a döntés meghozatalában. Nehéz időszak van mögöttem, de biztos vagyok benne, hogy a Videoton FC-nél ismét azon a magas színvonalon teljesítek majd, amire tudom, hogy képes vagyok." - fogalmazott Stefan Scsepovics.
"Szerettük volna tovább erősíteni a támadó szekciónkat, hiszen adott esetben ott létszámhiánnyal is szembesülhettünk volna a szezon során mind versenyhelyzet, mind sérülések, eltiltások tekintetében. Stefan Scsepovics személyében olyan játékost sikerült szerződtetnünk, aki mögött már most, 28 évesen komoly külföldi pályafutás áll, nem kevés nemzetközi tapasztalattal. Ha annyi gólt és gólpasszt fog jegyezni, mint a testvére, nagyon boldogok leszünk mi is és a szurkolók is. Reméljük, hogy a fivérek sarkallni fogják egymást a minél magasabb teljesítmény elérésére. Marko személye és itteni sikerei egyébként megkönnyítették a transzfer létrejöttét, de nem miatta választottuk Stefant, hiszen már több mint egy évvel ezelőtt is felmerült a szerződtetése. A kiemelten fontos tavaszi feladatok mellett ezzel az igazolással a nyári szezonkezdetet is igyekszünk már szemmel tartani." – nyilatkozta Kovács Zoltán, a Videoton FC sportigazgatója.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 07:38, szerda | Sport
Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában
Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén.
2026. Február 04. 07:32, szerda | Sport
Női vízilabda Eb - A görögök legyőzésével döntős a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért játszhat csütörtökön a funchali Európa-bajnokságon, miután a keddi elődöntőben ötméteresekkel 12-11-re legyőzte görög csapatot.
2026. Február 02. 07:33, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Ferencváros nyerte a rangadót
A címvédő Ferencváros egygólos mérkőzésen nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 20. fordulójának vasárnapi rangadóján.
2026. Február 02. 07:25, hétfő | Sport
Női vízilabda Eb - Az izraeliek elleni győzelemmel elődöntős a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően fölényesen, 22-6-ra nyert vasárnap az izraeli csapat ellen, ezzel elődöntőbe jutott a funchali Európa-bajnokságon.
