Hírek
2018. Március 13. 12:52, kedd |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
A tavaszi útépítés után helyezik üzembe a csapadékvíz elvezető rendszert
Lakossági fórumon tájékoztatták a Csutora utcai lakókat hétfőn délután a Felsővárosban épülő csapadékvíz-elvezető rendszer építésének jelenlegi állásáról.
Az utóbbi időben többen panaszkodtak a sár miatt az utcában, ahol tavasz végén helyezik majd üzembe a csapadékvíz elvezető rendszert, a víznyelőkkel együtt, ráadásul idén tavasszal a nagyon magas talajvíz is probléma a város egyik mélyen fekvő utcájában.
Az utca mintegy öt centiméter vastag aszfaltot kap tavasszal teljes szélességében és a padka is meg lesz emelve, hogy megfelelő lefolyása legyen a csapadékvíznek, majd az útépítési munkálatok után helyezik üzembe az út szélén a víznyelőket, ami biztosítj a víz elvezetését a Csutora utcában.
Laczi Péter irodavezető elmondta, hogy 2017 májusában kezdődött a több mint 160 cm átmérőjű csapadékcsatorna építése. Őszre elkészült a fővezeték a Zámoly utcától a Csutora utca Berényi út felőli végéig, a munka készültségi foka azonban 60-65 százalékos jelenleg.
A kivitelező tavaly rendkívül gyorsan megépítette a város csapadékvíz elvezetésének egyik gerincét adó közművet, amit még nem helyeztek üzembe. A munkálatok április végén folytatódnak.
A szeptemberben befejeződött csatornaépítés után ősszel elültették még a fákat és a bokrokat az utcában, télen azonban nem volt munkavégzés. Április végén kezdődnek el a befejező munkálatok: az útépítés és padkaépítés, továbbá a tereprendezés is, ami szintén hozzájárul ahhoz, hogy a víz elfolyhasson a víznyelőkbe.

Laczi Péter, a Városüzemeltetési és Közműellátási Iroda vezetője, Szegfű Zoltán a Colas Alterra Zrt. főépítés-vezető és Földi Zoltán önkormányzati képviselő közösen tájékoztatták a lakókat a munkálatok jelenlegi állásáról.
A jelenleg lefolyástalan területek vízelvezetésének megoldása is szereppel a munkálatok között - mondták a fórumon, ahol többször kihagsúlyozták a műszaki szakemberek, hogy a csatornát még nem helyezték üzembe, az út melletti víznyelőket sem, ezért is volt nagy sár az utcában az elmúlt hetekben.
Egy Csutora utcai lakó elmondta, hogy korábban egy nyílt árok volt az utcában, aminek a Berényi út felé volt lejtése. Elmondása szerint "ez a talajvíz magasságát is szabályozta" és nagyobb esők esetén is megoldotta a csapadékvíz elvezetését, bár mint mondta "voltak olyan időszakok nagy esőzéseknél, hogy nem bírta elvezetni a régi árok a vizet".
Elhangzott a fórumon, hogy a vízgazdálkodási tanács jóváhagyásával készültek a tervek, amit ellenőrizni is fognak, ha készen lesz a kivitelezés nyár elején. A lakók türelmét kérték, mint mondták a vízelvezetési problémák a munkálatok befejezése után fognak megoldódni a rendkívül mély fekvésű Csutora utcában.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 21. 10:03, vasárnap | Kék hírek
Újabb gyanúsított a Szőlő utcai ügyben
Rendész bántalmazott a napokban egy fiatalkorú fogvatartottat a Budapesti Javítóintézetben, ezzel az úgynevezett Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma kilencre emelkedett a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen
2025. December 21. 10:02, vasárnap | Belföld
Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyereket láttak vendégül a Parlamentben
Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.
2025. December 21. 10:02, vasárnap | Életmód
Jónak lenni jó! - Egész napos műsorfolyammal zárul vasárnap a közmédia jótékonysági kampánya
2025. December 21. 10:01, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: ha nincs Fidesz, nincs parti
Ha nincs Fidesz, akkor nincs egymillió munkahely, nincs biztos időskor, de van háború és jó sok migráns; ha nincs Fidesz, nincs parti
