Hírek
2018. Május 23. 15:11, szerda |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
A szombathelyi Falco lesz az Alba Fehérvár ellenfele az elődöntőben
Nem történt meglepetés, a középszakasz végén második helyen végző Falco legyőzte a Zalaegerszeget, így a szombathelyiekkel játszik a kosárlabda-bajnokság döntőjébe jutásért az Alba Fehérvár.
A párharc jövő hétfőn kezdődik Szombathelyen.
A középszakaszban itthon egy ponttal nyert az Alba a Falco ellen, idegenben tízzel kapott ki - ez a különbség eldöntötte, hogy a szombathelyiek végeznek előrébb a táblázaton, és akár a döntőig élvezhetik a pályaelőnyt a rájátszásban. De ahhoz, hogy bejussanak a döntőbe, az Albának is lesz egy-két szava, hiszen pályahátrány ide vagy oda, Dzunics Braniszlav csapatának is az a célja, hogy finálét játsszon. Nem lesz könnyű, hiszen az alapszakaszban is kikapott a Savaria Arénában (miközben itthon nyert), márpedig az elődöntőben legalább egyszer nyernie kellene ott ahhoz, hogy továbbjusson a három győzelemig tartó párharcból.
A Falco eddig egyetlen vereséget szenvedett el otthonában, így volt ez tavaly is, amikor épp az Alba győzte le a döntőben. Nem lehetetlen tehát, csak nagyon nehéz feladat, amit először jövő hétfőn, május 28-án próbálhat meg az Alba. Ezt követően 31-én, csütörtökön18 órától lesz az elődöntő első fehérvári mérkőzése, a további meccsnapok pedig június 3, 5, 7. A győztes bejut a döntőbe, a párharc vesztese a bronzéremért játszhat. A másik ágon a Szolnok már elődöntős, a Körmend - Kecskemét párharc még tart.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 05. 15:00, csütörtök | Sport
Emlékévvel és kiállítással tisztelegnek a száz éve született Grosics Gyula előtt
Grosics Gyula születésének századik évfordulóján, a róla elnevezett újbudai általános iskolában Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke meghirdette szerdán a Grosics100 emlékévet.
2026. Február 04. 07:38, szerda | Sport
Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában
Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén.
2026. Február 04. 07:32, szerda | Sport
Női vízilabda Eb - A görögök legyőzésével döntős a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért játszhat csütörtökön a funchali Európa-bajnokságon, miután a keddi elődöntőben ötméteresekkel 12-11-re legyőzte görög csapatot.
2026. Február 02. 07:33, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Ferencváros nyerte a rangadót
A címvédő Ferencváros egygólos mérkőzésen nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 20. fordulójának vasárnapi rangadóján.
