Városlista
2026. február 5, csütörtök - Ágota

Hírek

2020. Február 03. 09:34, hétfő | Sport
Forrás: szekesfehervar.hu

A második félidőben szétesett és kikapott az Alba a Kecskeméttől

A második félidőben szétesett és kikapott az Alba a Kecskeméttől

Hazai pályán korábban csak a bajnok Falcótól kapott ki az Alba Fehérvár a kosárlabda-bajokságban.

Az első negyedben a Kecskemét ellen is tízzel vezettek Ljubicsicsék, de fokozatosan leromlott a dobásmutatójuk, és szünet után fordítottak a vendégek. A szezonban másodszor verte meg a KTE az Albát.

A Kecskemét a legrosszabb formában lévő magyar csapat, zsinórban elszenvedett hat vereség után érkezett Fehérvárra. Az Alba az edzőváltás óta két meccset nyert, tehát egyértelműen jobban áll, a táblázaton is. Az első negyedben ezt sokáig Markovics erőszakosan szerzett kosaraival nyomatékosította a Fehérvár, de a Kecskemét tartotta a távolságot. Aztán egy McDuffie-indulás után tíz lett közte, és időt kért a KTE. Ezt követően maradt a különbség, Molnár szép centerkosarakkal keserítette korábbi csapatát.

A második negyedet agresszív védekezéssel, de talán az ebbe fektetett energiák miatt pontatlan támadásokkal kezdte az Alba. A negyed feléig mindössze négy fehérvári pont esett, nem csoda, hogy időt kért a hivatalosan először meccselő Arie Shivek. Utána sem sziporkázott csapata, a sok faultot hozó meccsen egy-egy villanás idézte a szép kosárlabdát. Háromra is zárkózott a Kecskemét, de Guyton triplája után már időt kért Forray Gábor. A félidő végén Ljubicsics bedobásából Guyton szerzett szemfüles kosarat, így nyolccal vezetett az Alba a szünetben.

Nagy változás történt a harmadik negyedben: a játékvezetők több mint öt percig egyetlen faultot se fújtak… Így aztán gyorsan pörgött az idő, de nem túl eredményesen hazai szempontból. Karhodzic, majd Révész révén tisztára játszva vagy éppen erőszakosan centerpontokat szerzett a Kecskemét, az Albából senki nem tudott tartósan jól támadni. Egy ízben így is megint kilenc lett közte, de a negyed végén csak vendégpontok jöttek, Révész újabb pöcizése már kettőre hozta fel a Kecskemétet.

Az egyenlítés is gyorsan meglett, megint centerben verték meg az Albát, amely képtelen volt betalálni. Wittmann ziccerével már a vendégek vezettek, Shivek időt kért. Nagy vihart kavart a játékvezetők ítélete, akik utólag visszavontak egy Ljubicsis-kosarat, és sportszerűtlent ítéltek az irányító ellen. Ennek és a rossz fehérvári dobásoknak köszönhetően héttel húzott el a Kecskemét. A hajrában sem tudott újítani az Alba, kényelmesen, rutinból lehozta a meccset a második félidőben védekezésével ellenfelét felőrlő vendégcsapat.

Alba Fehérvár – KTE-Duna Aszfalt 80-90 (27-17, 17-19, 19-25, 17-29)
Alba: Ljubicsics 8/6, Guyton 18/9, Markovics 17, Csupkovics 6/3, Csorvási 6 Csere: McDuffie 10/3, Molnár M. 10, Govens 5/3, Takács Ma. -, Takács Mi. -.

szekesfehervar.hu

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 04. 07:38, szerda | Sport

Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában

Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén.

2026. Február 04. 07:32, szerda | Sport

Női vízilabda Eb - A görögök legyőzésével döntős a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért játszhat csütörtökön a funchali Európa-bajnokságon, miután a keddi elődöntőben ötméteresekkel 12-11-re legyőzte görög csapatot.

2026. Február 02. 07:33, hétfő | Sport

Labdarúgó NB I - A Ferencváros nyerte a rangadót

A címvédő Ferencváros egygólos mérkőzésen nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 20. fordulójának vasárnapi rangadóján.

2026. Február 02. 07:25, hétfő | Sport

Női vízilabda Eb - Az izraeliek elleni győzelemmel elődöntős a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően fölényesen, 22-6-ra nyert vasárnap az izraeli csapat ellen, ezzel elődöntőbe jutott a funchali Európa-bajnokságon.