Hírek
2017. Június 26. 06:19, hétfő |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
400 tűzoltó vett részt a Fehérváron rendezett országos hagyományőrző tűzoltóversenyen
Vasárnap délelőtt a Városháza Dísztermében volt a Magyar Tűzoltó Szövetség által szervezett VII. Országos Hagyományos Tűzoltóverseny záró ünnepsége.
A versenyen mintegy harminc csapat 400 tűzoltója vett részt, amit a szombaton tartottak a Bregyó-közi Atlétikai Centrumban, ahol a rekkenő hőségben is kiválóan teljesítettek az Országos Hagyományos Tűzoltó Verseny résztvevői.
A résztvevőknek ezúttal is két versenyszámban kellett összemérni tudásukat, a kismotorfecskendő-szerelés mellett váltófutás várt a versenyzőkre, nem sík terepen: akadályok, palánk, gerenda, kúszócső és rekkenő hőség nehezítette a munkát ezúttal is.
VII. Országos Hagyományos Tűzoltóverseny záró ünnepsége Fehérváron Az országos tűzoltóversenyeket a felnőtt önkéntes tűzoltók részére a Magyar Tűzoltó Szövetség szervezi, amelyekre meghívást kapnak a környező országok csapatai is. Dobson Tibor, a szövetség elnöke elmondta, hogy a verseny célja a szakmai összefogás és a hivatás szeretete, ami mindannyiunkat vezérel.
"Ezen túlmenően sokat törődünk a nemzeti összetartozással, hiszen minden rendezvényünkre meghívjuk határon túli bajtársainkat is." Ezúttal is érkeztek Kárpátaljáról, Székelyföldről, Vajdaságból. A Dél-Vidéki Önkéntes Tűzoltó Hálózat két csapattal, több mint harminc fővel jött Fehérvárra.
Az önkéntes tűzoltókat Székesfehérvár nevében Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte. Mint mondta, megtisztelő, hogy ennek a nagy hagyományokkal rendelkező versenynek városunk adhatott otthont.
A magyar versenyen legjobb eredményt elérő női és férfi versenyrajok lehetőséget kapnak a versenyzésre a CTIF által négyévente, valamelyik európai, erre a rendezvényre jogot szerzett országban megrendezésre kerülő Tűzoltó Olimpián.
A soron következő Tűzoltó Olimpiát 2017. július 9-16. között a CTIF az Osztrák Tűzoltószövetséggel Ausztriában, Villach városában rendezi, amelyre Magyarországról Vértessomló, Kőszeg, Tótkomlós önkéntes tűzoltó egyesületek női rajai, valamint Kőszeg, Tótkomlós önkéntes és Richter Gedeon Dorog létesítményi tűzoltó férfi versenycsapatai vesznek részt.

Ezek érdekelhetnek még
2025. December 21. 10:03, vasárnap | Kék hírek
Újabb gyanúsított a Szőlő utcai ügyben
Rendész bántalmazott a napokban egy fiatalkorú fogvatartottat a Budapesti Javítóintézetben, ezzel az úgynevezett Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma kilencre emelkedett a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen
2025. December 21. 10:02, vasárnap | Belföld
Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyereket láttak vendégül a Parlamentben
Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.
2025. December 21. 10:02, vasárnap | Életmód
Jónak lenni jó! - Egész napos műsorfolyammal zárul vasárnap a közmédia jótékonysági kampánya
2025. December 21. 10:01, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: ha nincs Fidesz, nincs parti
Ha nincs Fidesz, akkor nincs egymillió munkahely, nincs biztos időskor, de van háború és jó sok migráns; ha nincs Fidesz, nincs parti
