Hírek
2019. Március 14. 12:20, csütörtök |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
2-1-re nyerte a MOL Vidi a Ferencváros elleni Magyar Kupa-csata első felvonását

A MOL Vidi jött ki jobban a fejesgólok derbijéből!
A fehérváriak kétszer is vezetést szereztek a Groupama Arénában és megérdemelten kerültek előnybe a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén. Juhász és Vinícius góllal, Huszti két asziszttal zárta a szuperrangadót.
Örökzöld dal szólt a zöld-fehérek és a piros-kékek rangadója előtt: hat óra előtt pár perccel a közelmúltban elhunyt Koós János hangja zengett fel a Groupama Arénában. A zöld-fehérek ezzel tisztelegtek törzsszurkolójuk emléke előtt. A "Kislány a zongoránál" után jöhetett a "két legjobb magyar csapat a legjobb nyolc között" című sláger.
Marko Nikolics vezetőedző a Kovácsik - Nego, Juhász, Vinícius, Stopira - Elek - Nikolov, Pátkai - Huszti - Scsepovics, Kovács kezdőtizenegynek szavazott bizalmat, Hadzic, Hodzic, és Milanov is a kispadon kapott helyet.
Agilisan kezdtek a hazaiak, előbb Vinícius csúsztatott veszélyesen haza egy labdát, majd Petryak rúgott gólhelyzetben luftot a tizenhatoson belül. Viszont a gólt az első fehérvári ziccer hozta meg a hatodik percben! Huszti baloldali szabadrúgása után Juhász csúsztatott a hosszú alsóba! Nem sokkkal később Elek Ákos borzolta a kedélyeket, a válogatott középpályás kemény belépője után alakult ki tömegjelenet a kezdőkörben. A Vidi keményen, a Ferencváros olykor indiszponáltan játszott, a huszonhatodik percre azonban nem csak játékban, gólokban is kiegyenlítetté vált a derbi, a szakadó esúben Gorriarán csúsztatott fejjel Kovácsik kapujába.
Meglehetősen parázzsá vált a derbi az első félidő utolsó tíz percére. Köszönhetően Solymosi játékvezető fura döntésének, amikor egymás után két Vidi-játékosnak adott sárgát. Addig ment a reklamálás - a fehérvári kispadnál is - amíg Szalai Tamás másodedzőt a lelátóra nem küldte a sporttárs. Isael lövése már a futball szépségeit idézte, löketét hárította Kovácsik. A negyvenötödik percben Signevich bólintásánál már verve volt, de a csatár az ötösról mellé fejelte a labdát.,
Lendületesen indult a második játékrész, miután Petrjak durrantott - lesről a Vidi kapujába. A forgatókönyv hasonlóan alakult, mint az első félidőben, egy pontrúgás után ugyanis ismét a Vidi talált be. Huszti bal oldali szöglete után Vinícius fejelt az ötösről a Ferencváros kapujába az ötvennyolcadik percben.
A folytatásban inkább a hazaiak birtokolták többet a labdát, a Vidi viszont állta a sarat és a zöld-fehérekben sem volt meg az átütő erő, még a csereként beállt Bődében sem. Az öt perces hosszabbításban már nem esett gól, a Vidi 2-1-es előnnyel várhatja a fehérvári visszavágót, amelyre április 3-án kerül sor a MOL Aréna Sóstóban.
Ferencváros - MOL Vidi FC 1-2 (1-1)
MOL Vidi FC: Kovácsik - Nego, Juhász, Vinícius, Stopira - Elek - Nikolov, Pátkai - Huszti (Milanov) - Scsepovics (Hodzic), Kovács
Gólszerző: Gorriarán, ill. Juhász, Vinícius.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 17. 07:39, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Négy között az Arsenal és az Internazionale
Szerdán az Internazionale és az Arsenal jutott négy közé a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntős párharcából.
2025. Április 16. 07:27, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - A Barcelona és a PSG is megszenvedett a továbbjutásért
A papírformának megfelelően, de a vártnál nehezebben az FC Barcelona és a Paris Saint-Germain is elődöntőbe jutott a labdarúgó Bajnokok Ligájában:
2025. Április 15. 07:29, kedd | Sport
Bajnokok Ligája - A klubtörténet legnagyobb csodájában reménykednek Dortmundban
A Borussia Dortmundnál reménykednek abban, hogy kedden este a hazai visszavágón képesek lesznek visszavágni a Barcelonának a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén elszenvedett 4-0-s vereségért.
2025. Április 14. 07:51, hétfő | Sport
Premier League - Újabb győzelmével a bajnoki cím kapujában a Liverpool
Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 2-1-re nyert otthon a West Ham United ellen az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának vasárnapi játéknapján.